Nyáron az egyik legfontosabb szempont a frizuránk elkészítésében, hogy kényelmes legyen, és lehetőleg minél kevesebbet kelljen vele bajlódni. Éppen ezért mi a laza, kócos haj mellett tesszük le ilyenkor a voksunkat, és hogy ti is kedvet kapjatok hozzá, összeállítottunk egy remek galériát! részletek
Ne gondolja senki, hogy az ingek csak az irodai outfitek részeként állják meg a helyüket, ugyanis egy-egy jól megválasztott darab tökéletes társunk lehet a nyaraláson, vagy ha éppen bulizni indulunk. Mutatjuk is, hogy mi hogyan viselnénk őket nyáron! részletek
Július 25-én a már szokásos Lupa Beach Gasztro Est, egy nappal később pedig a Strandok Éjszakája várja a látogatókat a Lupán, tűzijátékkal és hajnalig tartó fürdőzéssel és 19 órától már jegyet sem kell venni. részletek
Úgy tűnik, hogy visszatért az igazi nyár, és ezzel együtt a hőség is, amikor legszívesebben a vízparton töltenénk minden időnként. Ha nem teheted meg, hogy egész nap a lábad lógasd egy csinos fürdőruhában, akkor sincs baj, ugyanis most olyan szetteket gyűjtöttünk össze, amelyek stílusosak, és kompatibilisek a hőséggel. részletek
A legtöbben akkor nyúlunk a földig érő, mintás ruhákhoz, amikor esküvőre készülünk, pedig tökéletes választás lehet nyaralás, vagy esetleg egy nyári randi során. Az egészen biztos, hogy egy pillanat alatt nőies és elegáns lesz így a megjelenésünk, mutatjuk is a kedvenceinket! részletek
Javában tombol a kánikula, és ha minden jól megy, akkor még minimum másfél hónapig élvezhetjük a nyári időjárás előnyeit. Mi más lehetne az egyik kedvenc ruhadarabunk ebben a szezonban, mint a crop top, hiszen kényelmes, ha ügyesen kombináljuk más darabokkal, akkor kifejezetten stílusos, ráadásul egészen biztos, hogy nem fogunk benne meggyulladni. részletek
Természetjárók, figyelem! Úgy gondoltuk, hogy bemutatunk Nektek kettő ismert, és kettő kevésbé ismert túrázó helyet, ami a fővárosban található. Kezdődjék is a lista! részletek
Ugye mindenki emlékszik a jelenetre, amikor Carrie egy kövekkel kirakott kacsás táskát kapott Mr. Bigtől? Nos, mostanában biztosan nagyobb örömmel fogadná a Szex és New York szereplője az ajándékot, ugyanis ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a furábbnál furább formájú táskák, össze is gyűjtöttük a kedvenceinket! részletek
Ha nincs kedved túlbonyolítani a nyári szettedet, akkor ennél egyszerűbb megoldást keresve sem találhatsz, ugyanis gyakorlatilag egyetlen egy ruhadarabot kell felvenned, azonban a megfelelő kiegészítőknek köszönhetően mégis stílusos lehet a megjelenésed. Mutatjuk is, hogy hogyan érdemes pólóruhákat viselni idén nyáron! részletek
Nyáron imádjuk a lenge, könnyed ruhákat, viszont szeretnénk vinni egy kis csavart a dologba, és ezúttal nem a klasszikus virágmintás darabokat gyűjtöttük össze, hanem azt szeretnénk megmutatni, hogy hogyan érdemes állatmintás társaikat viselni. Szerintünk remek választás, különösen ha nyaralásra készülődtök! részletek
A farmering azért praktikus, mert egyszerre laza, mégis kicsit csinos, így tökéletes kiindulási alap lehet, amikor gyorsan kell valamilyen stílusos hétköznapi szettet összeállítanunk. Szerintünk remek választás munkába is, illetve akkor, ha valamilyen különlegesebb, mégsem túl elegáns eseményre készülünk. részletek
Imádjuk a mini és maxi szoknyákat is, és legalább ennyire helye lehet a gardróbunkban egy midinek is, ugyanis kényelmes, és emellett csinos is, így véleményünk szerint kötelező darab. Most meg is mutatjuk, hogy hogyan érdemes nyáron viselni! részletek
Mint az elmúlt hét is mutatja, a nyár nem feltétlenül jelent egyet a tikkasztó hőséggel, így előfordulhat, hogy nem elég egy lenge ruhát vagy egy shortból és crop topból álló szettet felvennünk. Ilyenkor az egyik kedvenc alapdarabunk, a farmerdzseki lehet a segítségünkre, így meg is mutatjuk, hogy szerintünk hogyan érdemes a szezonban viselni! részletek