A német márka magyarországi üzeme 2018-óta gyártotta az Audi Q3 második generációját, július 10-én pedig a népszerű crossover harmadik generációjának első példánya is legördült a szalagról. részletek
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed Ben Sulayem szerint remek a viszonya Max Verstappennel, annak ellenére, hogy a korábbi években többször is éles nézetkülönbségek alakultak ki köztük.
The post Ben Sulayem: A kapcsolatom Verstappennel épp olyan jó, mint bármelyik másik pilótával appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Andrea Kimi Antonelli újabb versenyét nem tudta befejezni, miután a Brit Nagydíj 18. körében súlyos balesetbe keveredett Isack Hadjarral. Az esős, gyenge látási viszonyok között zajló versenyen Hadjar hátulról rohant bele a Mercedesbe, és bár Antonelli az ütközés után még visszatért a pályára, a mérnöke, Peter Bonnington hamar a kiállásra utasította.
The post Szinte megsemmisült Antonelli padlólemeze a silverstone-i balesetben appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója úgy véli, a kanadai ütközés Lando Norris és Oscar Piastri között nemcsak hogy nem kavart viharos belső viszonyokat a csapatnál, de valójában erősítette az egységet és Norris önbizalmát is növelte — épp időben, hogy a brit pilóta zsinórban két futamot is megnyerjen, köztük hazai versenyét Silverstone-ban.
The post Zak Brown szerint a Norris–Piastri ütközés jót tett a McLarennek! appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Miközben a Forma-1 mezőnye jövőre bővül a Cadillac érkezésével, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed Ben Sulayem nem zárja ki, hogy hamarosan egy újabb, akár kínai csapat is csatlakozzon a sportághoz – igaz, csak akkor, ha az valódi értéket képvisel.
The post FIA: Jöhet a 12. csapat – Ben Sulayem kínai istállót is szívesen látna az F1-ben appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Noha a Brit Nagydíjon Lando Norris szerezte meg a győzelmet a McLaren számára, csapattársa, Oscar Piastri hosszú ideig vezette a versenyt – egészen addig, amíg egy 10 másodperces időbüntetés vissza nem vetette őt a második helyre. Az ausztrál pilóta a verseny hajrájában arra kérte csapatát, hogy ha igazságtalannak tartják a büntetést, fontolják meg a pozíciócserét.
The post Stella Piastri furcsa kéréséről: „Pontosan azt tette, amire ösztönözzük a pilótáinkat” appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Óriási lehetőségnek tartja a Forma-1 2026-os szabályait a múlt hétvégén első dobogós eredményét szerző Nico Hülkenberg, aki az F1VILÁG.HU-nak önfeledt humorral nyilatkozott arról, milyen elvárásai is vannak csapata jövő évi versenyautójával kapcsolatban.
The post Hülkenberg az F1Világnak: Az Audi építsen gyors, vezethető és következetes autót 2026-ra! appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
A Brit Nagydíj leintése után egészen a silverstone-i paddock legtávolabbi végéig kellett elgyalogolnia annak, aki részese akart lenni a nap legnagyobb ünneplésének: a Sauber istállónál ugyanis szólt a zene, durrant a pezsgő, és minden Nico Hülkenbergről szólt.
The post Wheatley: Felfoghatatlan, hogy Hülkenberg eddig nem állt dobogón appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Carlos Sainz dühösen nyilatkozott a Brit Nagydíj leintése után, miután csak a 12. helyen ért célba egy olyan versenyen, ahol pontszerzésre is esélyes volt. A spanyol pilóta szerint túl sokszor üti fel a fejét a balszerencse, ráadásul most volt csapattársa, Charles Leclerc ütközött neki – ezzel véget vetve egy ígéretes futamnak.
The post Sainz: „Elegem van abból, hogy mindig történik valami, ami nem rajtunk múlik” appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek