Januárban adták át az Amazon új, dzsungel-tematikájú főhadiszállását, a másodikért vérre menően küzdöttek a városok. Az Amazon 2010 és 2017 nyara között 3,7 milliárd dollárt költött Seattle-ben építkezésre ... ... részletek
Egy kormánypárti módosító javaslat lehetővé tenné a jövőben, hogy a bajba jutott, devizahitelesek Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. által megvásárolt ingatlanjai után és az önkormányzati tulajdonú bérlakásokban ... ... részletek
Új szálloda épül Budapest egyik régóta üresen álló, közlekedési szempontból frekventált helyen lévő foghíjtelkén, a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő Baross téren. A tervezési és előkészítési... részletek
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1-en azt mondta, a jövőben a forgalmi adó visszaigénylésére is lesz lehetőség, ha a kormány elfogadja a Budapesti... részletek
Nem akármilyen bejelentés érkezett a tőzsdén jegyzett BIF-től (Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.), a cég ugyanis egy nagyon alacsony kamatozású, 10 évre fixált... részletek
Alapkőletétellel ünnepelte a 300 millió euró (közel 100 milliárd forint) beruházási értékű Etele Plaza munkálatainak megkezdését a Futureal-csoport. A bruttó 137 ezer (nettó 55 ezer) négyzetméteres... részletek
Javában zajlik a Property Forum szervezésében megrendezett Property Technology Forum 2018 konferencia Varsóban, ahol a proptech képviselői beszélnek a legújabb lehetőségekről és megoldásokról. Az... részletek
A lakásdrágulás többek között erősen összefügg a Magyarországon belüli vándorlással. Egyértelmű, hogy a jobb életlehetőségeket nyújtó térségekben és városokban növekszik a leginkább a lakóingatlanok... részletek
Két felszíni és két felszín alatti új állomást kap az északi irányban megnyúló M3-as metró. A végállomásnál új megállóhely épül a Budapest-Vác vasútvonalon, és intermodális csomópont jön létre - írja... részletek
2018-ban tovább folytatódott a lakáspiac fellendülése. Az eladott lakások számának 7,1%-ra becsülhető emelkedése teljes egészében a használtlakás-forgalom növekedéséből adódott, az új lakások... részletek
2018 első három negyedévében 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal ... ... részletek
Devizaadóssága miatt még e hónapban ki akarják lakoltatni Bíró Icát és családját a XII. kerületi házukból. Hamarosan kilakoltathatják az egykori modellt, fitneszedzőt és Metal Ladyt - derül ki Bíró Ica ... ... részletek
Az új csok-szabályok már az idén életbe léphetnek, ehhez azonban módosítani kell a banki előírásokat is - nyilatkozta Tállai András. A magyar kormány nem a migrációban, hanem a magyar gyermeket nevelő ... ... részletek
2018 ismét jó év lesz a hazai befektetési piacon. Az eddigi számok alapján idén a teljes befektetési volumen elérheti az 1,5 milliárd eurót - mondta el a CEE Property Forum konferencián Bécsben Zsolt... részletek
Panorámafotót osztott meg új lakásából Tóth Vera, aki nemrég költözött külön testvérétől, és Budaörsön vett ingatlant. A környéken elég magasak a négyzetméterárak - írta a Pénzcentrum. A sztár az Instagramján ... ... részletek