Azt kéri a SZÉP-kártya szolgáltatóktól a kormány, hogy noszogassák a kártyatulajdonosokat: költsék már el azt a pénzt, ami még a kártyákon parkol. Még erre a "beragadt" ötmilliárd forintra is éhezik a gazdaság. részletek
A kormány és a jegybank közötti éles vita azonban vélhetően nem jelenti azt a lap szerint, hogy Matolcsynak idő előtt kellene távoznia az MNB éléről. részletek
Mégsem kell 2029-ig várni az új szélerőművi kapacitások engedélyezésére: a kormány úgy döntött, két hónapon belül kiosztják a csatlakozási engedélyeket azokra a projektekre, amelyeket 2030 előtt megvalósítanának. A 2030 utánra időzített igényeket viszont – legyenek azok bármilyen megújulók – elutasítják, és új szabályok alapján bírálják majd el. részletek
Visszapattanás igen, de megnyugtató trendforduló egyelőre nem látszik a magyar gazdaságban Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint. Éves átlagban 4,2 százalékos lehet az idei infláció, de még bőven romolhat a helyzet. Mint egy sajtóbeszélgetésen kifejtette, sokat költünk oktatásra, de ez mégsem mutatkozik meg a hozzáadott értékben. Ebben nem vagyunk egyedül, a globális gazdaság is számos problémával küzd, legyen az gazdasági, vagy a számos politikai választásokkal kapcsolatos egyéb tételek. részletek
Félmilliárd forintra becsülik csak decemberre a Temu reklámköltéseit piaci elemzők. Arra is figyelmeztetnek, hogy ha sikerrel uralja le a piacot a kínai kiskereskedő, akkor eltűnnek a mostani kedvezmények, és egy olyan kereskedő maradhat a nyakunkon, akivel szemben nehéz lesz érvényesíteni a vásárlói jogokat. A hazai kereskedők védelme érdekében állami beavatkozásra is számítanak, de létrehozták a Temu Indexet, hogy megmutassák mennyire nyomulnak a kínaiak. részletek
Több helyen is változott a Büntetőeljárási törvény. Már nem kell bírósági engedély vagyontárgyak lefoglalásához, és a védőügyvédek videohíváson keresztül is képviselhetik ügyfeleiket a tárgyalásokon. részletek