Az influenszer marketing kihívásairól és lehetőségeiről beszélgettek szakértők a Portfolio Retail Day 2025 konferencián. A panelbeszélgetés résztvevői szerint a hitelesség és a megfelelő tematizálás kulcsfontosságú, miközben a kampányok költségei egyre magasabbak - közölte a Pénzcentrum. részletek
Fontos közútfejlesztési projekt indul Budapest XIII. kerületében a Cserhalom utcában, ahol 750 méter hosszan teljesen megújul az útpálya, három új körforgalom épül, valamint jelentős zöldterület-fejlesztés és kerékpáros infrastruktúra-bővítés valósul meg - közölte a kerület polgármestere, Tóth József, Facebook oldalán, aki egy új híd építéséről is beszélt. részletek
Felújított, jó állapotú panellakásokat 900 ezer és 1,5 millió, újszerű vagy felújított tégla lakásokat 1,1-2,4 millió, új építésű lakásokat pedig 1,1-2,7 millió forintos négyzetméterárak között kínálnak ma Budapesten. Bizonyos esetekben jól látható, mennyire összeértek az árak az egyes lakástípusok között, így akár az is előfordulhat, hogy egy jobb állapotú panelt az új építésű lakások árszintjének közelében dobnak piacra az állampapírpiaci milliárdokra számító tulajdonosok. Az elmúlt hetekben és napokban valóban zúdul a hozam a lakossági befektetőkhöz, de tényleg a lakáspiacra érkeznek a sokak által várt milliárdok? részletek
Közel akkora áremelkedést hozott az első két hónap rekordkereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év alatt regisztráltak a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6%-os drágulás után már alulról súrolja az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és Soroksáron még akadnak megfizethetőbb lokációk - közölte a hálózat. részletek
Kína egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, a Country Garden bevételei több mint harmadával csökkentek tavaly, ami jól tükrözi az ország ingatlanpiacának immár negyedik éve tartó válságát - írta meg a Financial Times. részletek
Érdekes lett az országos lakáspiac első negyedéves bizonyítványa. A piac élénkülése egyértelmű, a befektetői kereslet intenzitása már csökken, helyüket a saját célra vásárló vevők tölthetik be - derül ki az ingatlan.com márciusi kereslet-kínálati összesítőjéből. Márciusban az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 10 százalékkal erősödött, az első negyedévben 7 százalékos volt a növekedés. részletek
A Duna House közreadta havi tranzakciószám-becslését és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint márciusban országosan 12 200 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 125 milliárd forint szerződéses összegben realizálódott lakáscélú jelzáloghitel. részletek
A magyar turizmus 2024-ben is tovább erősödött: a külföldi vendégek számának jelentős növekedése mellett a belföldi turizmus is bővült. Bár a vendégéjszakák száma országosan még nem érte el a 2019-es rekordszintet, az ágazat bevételei közel 16 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. A pozitív kilátásokra a piac szállodafejlesztésekkel reagál, melyekben összesen több mint 5000 szoba készülhet el a következő években. Hogy hogyan teljesített a hotelpiac az előző évben és mi várható még az előttünk álló években, azt a Colliers összefoglalója alapján néztük meg. részletek
A kínai ingatlanpiac súlyos válsága úgy tűnik, tovább mélyül, miután a Vanke, az ország ötödik legnagyobb ingatlanfejlesztője 49,5 milliárd jüan (6,8 milliárd dollár) rekordveszteséget jelentett 2024-re, ami a cég első veszteséges éve 1991-es tőzsdei bevezetése óta - tudósított a Bloomberg. De hogyan jutott ekkora ingatlanválságba az ország és miért nem tud kilábalni belőle? részletek
Az Egyesült Királyságban április 1-jétől életbe lépő ingatlanvásárlási illeték (stamp duty) emelése várhatóan jelentősen visszaveti az ingatlanpiaci tranzakciók számát, ami súlyosbíthatja az ország lakhatási válságát és társadalmi mobilitási problémáit - számolt be a Bloomberg. részletek
A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6 százalékos drágulás után már alulról súrolja az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén ... ... részletek
Az év elején elkezdődött a jelentős állampapírpiaci kamatok kifizetése, amitől az ingatlanpiac is sokat várt. Az első tapasztalatok alapján elindult az élénkülés, de egyelőre nagyok ... ... részletek
Növekvő tranzakciószámokkal, kitartóan erős kereslettel és további áremelkedéssel indította a 2025-ös évet a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca a Duna House adatai szerint. Míg a 2024-es ... ... részletek
A magyar vásárlók 85 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy modern, biztonságos ivóvíz- és lefolyórendszerrel rendelkező otthonért, derül ki a Wavin friss kutatásából. A válaszadók 59 százaléka a vízkártól félti leginkább az otthonát – nem véletlenül, hiszen legalább minden harmadik magyar életét nehezítette már meg csőtörés vagy csapadék okozta kár. részletek