Az új lakások piacán már évek óta problémát okoznak az elővásárlási szerződések körüli feszültségek - csúszó átadások, megemelt árak, szerződésbe foglaltaktól eltérő méret, vagy kialakítás. A feszültségek általában a vevő, az eladó és a kivitelező között húzódnak, a fő problémát pedig látszólag a tágan értelmezett vis maior kikötések okozzák a szerződésekben - világít rá a Telex tegnapi riportja, ahol a Forest Hill lakóparkfejlesztésen keresztül mutatják be, milyen problémák is üthetik fel rendre a fejüket az elővásárlási szerződések esetén. A jelenség mindazonáltal nem egyedi és olvasóink például már évekkel részletek
Az elmúlt két évtized lakáspiaci robbanása"egyenlőtlen, meg nem érdemelt és megadózatlan" vagyonnövekedést generált Nagy Britanniában, írja a Financial Times egy új kutatásra hivatkozva. A tanulmány szerint a vagyonnövekedés rendkívül egyenlőtlenül oszlott el az emberek között és elsősorban a gazdagok, az idősek és a londoniak profitáltak belőle. részletek
Míg a használt lakásoknál lelassult a fővárosi áremelkedés, addig az új lakások piacán egészen más folyamatokkal találkozhatunk. Mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy a budapesti új lakások átlagos kínálati ára elérte az 1 millió forintot négyzetméterenként, mostanra viszont hajszál híján az 1,1 millió forintot közelíti a négyzetméterár - derül ki az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportjának legújabb felméréséből. Az átlagos árszintekben még magasabb volt az emelkedés, egy új építésű lakás átlagos ára ma már eléri a 76 millió forintot a fővárosban. részletek
Bizonyos feltételek mellett az államnak lehetősége lesz arra, hogy beavatkozzon az építőipari nyers- és alapanyagkitermelés folyamatába, ha az Országgyűlés is elfogadja azt a módosítást, amit csütörtöki ülésén a törvényalkotási bizottság támogatott az energetikai és közlekedési tárgyú törvényekhez. részletek
Átadták csütörtökön a Pick Arénát, Szeged új multifunkciós sportcsarnokát, amely a januári magyar-szlovák közös rendezésű felnőtt férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgál majd. részletek
Kérelmezte tulajdonjogának bejegyzését a volt Malév-székház épületére a Reoco Value Added Ingatlanalap - értesült a G7. A Sofitel szálloda melletti épületet a nemzeti vagyonkezelő 3,8 milliárdért ... ... részletek
A Győri Kekszgyár volt raktárépületének egyetemi célra való átalakítását a West Hungária Bau Kft. és a győri székhelyű Euro Generál Zrt. végezheti, nettó 4 milliárd 49 millió forintért. ... ... részletek
Kilenc nagybank közül hat érdemben megemelte új lakáshiteleinek kamatát decemberben. A drágulás mértéke 0,37-0,96 százalékpont, ezzel egy 20 millió forint összegű lakáshitel törlesztőrészlete ... ... részletek
Meg sem kottyant a járvány negyedik hulláma a budapesti bérlakáspiacnak, sőt, novemberben éves csúcsot döntött a bérleti díj szintje, és a keresleti oldal fizetőképessége sem volt olyan ... ... részletek
Hamarosan elkezdődhet a budapesti rozsdaövezetek felszámolása, ilyen területből csak a fővárosban közel 2,9 ezer hektárnyi található jelenleg. A Duna House (DH) szakértői szerint ez új ... ... részletek
Fontos, hogy kötöttpályán és közúton is jól megközelíthető legyen az ország legfontosabb és legforgalmasabb reptere, ezért a Budapest Fejlesztési Központtal azon dolgozunk, hogy busszal és autóval is gyorsan, sőt a Nyugati pályaudvarról vonattal akár 19 perc alatt kint lehessünk a reptéren - mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán. részletek
Ha Pécs önkormányzata és a kormányzat folyamatban lévő tárgyalásai megállapodással zárulnak, akkor megvalósulhat a város szomszédságában lévő nemzetközi repülőtér fejlesztése - mondta Hoppál Péter, a város országgyűlési képviselője csütörtökön a pogányi létesítménynél, sajtótájékoztatón. részletek
A piaci szereplők számára egyre fontosabbá válik az irodaházak minősítése. Tegnapi cikkünkben a zöld minősítések budapesti arányával foglalkoztunk, ezúttal pedig egy újabb minősítés történt a fővárosi piacon. Az ATENOR bejelentette, hogy elnyerte a BREEAM „Excellent” minősítést a Bécsi úton épülő RoseVille „A+” kategóriás irodaháza. részletek
Elindult a küzdelem az Immofinanz ingatlantársaság részvényeinek felvásárlásáért. Ahogy azt pénteken megírtuk, a CPIPG Csoport vételi ajánlatot tett az Immofinanz összes forgalomban lévő részvényére, melynek során a részvények darabjáért 21,2 eurót ajánlottak fel. Hétfőn azonban az Immofinanz másik részvényese, az S Immo, elutasította a CPI által kínált árat, és 23 eurós ajánlatot tett az Immofinanz részvényeinek 10 százalékára - derül ki az Immofinanz közleményéből. részletek
Gdansk városában vásárolt üzletközpontot a Futureal Csoporthoz tartozó Futureal Investment Partners - írja a Europe Real Estate. A napokban elindított vagyonkezelő üzletágnak ez lesz az első komolyabb vásárlása. részletek