Úgy tűnik kezd egyre inkább nosztalgikus megítélés alá esni a szocializmus sokat kritizált, sokak által kifejezetten rondának tartott építészeti stílusa. A Fővárosi önkormányzatnál élen járnak ebben, ugyanis egy új tervezet szerint közel 180 darab, elsősorban 1945 és 1980 között épült ingatlant vennének helyi védelem alá - írja a pestbuda.hu. A listán olyan ikonikus épületek is szerepelnek, mint a budavári Hilton hotel épülete, de lakótelepek és munkásszállók is bekerültek. részletek
Tegnap délután a 13. kerületi önkormányzat képviselő-testülete ellenszavazat nélkül támogatta a Szegedi úti felüljáró továbbtervezését - jelentette be Fürjes Balázs Facebook oldalán. A tervezést a BFK végzi majd, az építkezés pedig állami forrásból valósul meg. A projektet a fővárosi városvezetés is támogatta. részletek
Közös megegyezéssel lemond jelenlegi pozíciójáról Yovav Carmi, a GTC igazgatótanácsának elnöke. A szakember több mint 20 éven át volt tagja a cégcsoportnak és 2020 szeptembere óta látta el a GTC igazgatótanácsának elnöki feladatait. részletek
Hamar megugrott az otthonfelújítási támogatást igénylők száma az elmúlt hónapokban: míg tavaly augusztusban 26 ezer, addig év végére már 88 ezer kérelmet nyújtottak be a Magyar Államkincstárhoz. ... ... részletek
Változtak a szabálytalan épületek legalizálására lefolytatható fennmaradási engedélyezési eljárás szabályai, így mostantól nem lehet trükközni az eljárás szüneteltetésével. Viszont ... ... részletek
Január elsejétől számos ponton megváltoztak a kormányzati otthonteremtési támogatások igénylésének és felhasználhatóságnak feltételei. Az OTP Ingatlanpont elemzése a frissen közzétett ... ... részletek
Egyre szűkebb kínálatból válogathat ma, aki 30 millióért, vagy az alatt akar a fővárosban vagy a környékén ingatlant vásárolni. A Balla Ingatlan friss elemzése ezt a 30 milliós kínálatot ... ... részletek
A fővárosi újépítésű lakások népszerűsége töretlen, a tavaly szeptember-december között eladásra kínált lakások 70 százalékát már értékesítették; a fővárosban az újépítésű ... ... részletek
A tavalyi áremelkedés a trendek alapján idén sem fog egyhamar megtörni. Jön vissza az Airbnb, megint 170 ezer forint lehet az átlagos bérleti díj. Tovább nőttek az albérletárak decemberben ... ... részletek
Idén úgy tűnik, hogy a panellakás lesz a slágertermék a hazai ingatlanpiacon, ide menekülnek a vevők a drágulás elől. Felkapták a vevők a panellakásokat a fővárosban és a megyeszékhelyeken: ... ... részletek
Amerika legdrágább otthonává válhat az a "The One" nevű, mintegy 9750 négyzetméter alapterületű lakóház, amit 295 millió dollárért (93 milliárd forint) kínálnak eladásra. A gigantikus ingatlan Los Angeles Bel Air városrészében található, azonban a luxus mögött hatalmas adósságok és más problémák állnak. Mindenesetre ha sikerül az eladás, ez lesz minden idők legdrágábban értékesített lakóingatlana az Egyesült Államokban - írja a CNBC. részletek
Kelenföldi Duna-parti sétány tervezésére írt ki ajánlati felhívást a közbeszerzési értesítőben a BFK - szúrta ki a Magyar Építők. Ez alapján egy 3,6 kilométeres sétányt alakítanának ki Dél-Budán, amely gyalogos és kerékpáros közlekedésre is alkalmas lenne, illetve szabadidős infrastruktúra kialakítását is magába foglalná. részletek
Évente mintegy 7,5 centimétert dől az oldalára, valamint folyamatosan süllyed is San Francisco elhíresült felhőkarcolója, a Millennium Tower - idézte a The Guardian a luxuslakástorony helyreállítását vezető mérnököt. Ha a süllyedés és a dőlés a jelenlegi tempóban folytatódik, az épület pár év alatt eljuthat addig a pontig, ahol a liftek és a vízvezetékek már nem működnek. részletek
Több ezren kitöltötték legutóbbi lakásbérleti díjakkal kapcsolatos kérdőívünket, melynek eredményeit hamarosan bemutatjuk, addig viszont egy gyors összegzésben nézzük meg a keresleti és a kínálati bérleti díjakat a Rentingo.com felmérése alapján. Jelenleg átlagosan 157 ezer forintot kérnek Budapesten egy kiadó lakásért, és szemben a tavaly téli folyamatos árcsökkenéssel, az induló ötödik járványhullám ellenére a bérleti díjak további növekedése várható. részletek
Újabb mérföldkőhöz érkezett a BudaPart városnegyed fejlesztése: a Property Market Kft. a hetedik lakóház kivitelezését indítja el, melyekre megkezdődött az előregisztráció. A fejlesztés során eddig öt lakóépületet adtak át és összesen több mint 1000 lakást értékesítettek. részletek