A globális felmelegedés a vártnál is jobban károsítja a világ úthálózatát és úgy tűnik, ez alól egyik kontinens sem jelent kivételt. A nyáron Nyugat-Európát sújtó hőhullámok hatására a vasúti sínek több helyen meggörbültek, a repülőtéri kifutópályák meghibásodtak és több kulcsfontosságú úton is meghajlott az aszfalt, de a világ szinte bármely pontjáról lehetne hasonló példákat hozni. Jó hír, hogy van megoldás, a rossz hír viszont az, hogy nem lesz olcsó – mutat rá a Bloombergen megjelent tanulmány. részletek
2021-ben az Európai Unió átlagát tekintve 26,5 évesen hagyták el a fiatalok a szülői háztartást, ami megegyezik 2020 hasonló adatával. Magyarországon tavaly ez az átlag 27,3 év volt, ami továbbra is a tagállamok középmezőnyében helyezkedik el, azonban egy év alatt egy tized évvel csökkent. A mellett, hogy egyre korábban hagyjuk el a szülői fészket, tavaly az otthonok zsúfoltsága is csökkent hazánkban, a 25 és 29 év közötti korosztályban 23,5-ről 14,7 százalékra. Az OTP Ingatlanpont szakértője az első otthon kiválasztásához gyűjt támpontokat a változó piaci környezetben. részletek
Átépítik a záhonyi határátkelőt, melynek során az utaskiszolgálás színvonalának emelése és a területstruktúra újragondolása is kiemelt feladatot kapott, de a határátkelőhely áteresztőképességének növelése is a célok között van - írja a Magyarépítők. A Országos Rendőr-főkapitányság közzétette a megújulását előkészítő közbeszerzés végeredményét. részletek
A tervek szerint halad a Budapest vonzáskörzetében, összesen négy ütemben épülő 21 ezer négyzetméteres LogiCube logisztikai park első üteme, melynek átadása 2022 utolsó negyedévében várható. Az első bérlő, a kötőelemek és C típusú alkatrészek nagykereskedelmével foglalkozó Bufab Hungary Kft., közel 2000 négyzetméteres raktár- és irodaterületre kötött bérleti szerződést. A második ütem a tervezés fázisában van, és megkezdődött a területek előértékesítése. részletek
A Kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 2022. szeptember 1-től az állam 1237 km gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetési feladatát adja át a koncessziós társaságnak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összegyűjtötte, hogy az egyes gyorsforgalmi-, fő-, mellék- és belterületi utak üzemeltetési teendőit kik látják el a jövőben. részletek
A koronavírus okozta válság és az ukrán konfliktus drasztikusan megemelte az építőipari szolgáltatások árait, így a nominális piaci folyamatokat egyre nehezebb értelmezni. Ez a német építési beruházásoknál is így van: várhatóan nominálisan 102 milliárd euróval nőnek majd 2021 és 2023 között, mely növekedés azonban szinte teljes mértékben a magasabb áraknak tudható be és reálértéken már csak 3 milliárd euró lesz – írja Ludwig Dorffmeister az Euroconstruct német tagintézete, az ifo Institute kutatója. részletek
Az ingatlanhirdetések böngészésekor elkerekedik az átlagos vásárló szeme, amikor a drága belterületi ingatlanokat követően elér a kedvezőbb árú, de külterületen található házak sorához. Az alacsonyabb négyzetméterár azonban nem minden. Hogy mit jelent a zártkert kifejezés és milyen buktatókkal kell számolni a vásárlás során, azt a Duna House szakértői gyűjtötték össze. részletek
A B+N Referencia Zrt. takarítja az OTP Bank új irodaházát. Az M12 nevet viselő 84 ezer négyzetméteres komplexumban a takarítást egy 40 fős alvállalkozói csapat végzi, a cég által kifejlesztett autonóm takarítórobot segítségével. Emellett az épület teljes területén bevezetik az E-takarítási rendszert is. részletek
"Valódi dilemma, hogy mi legyen a biodómmal. Gyorsan eljöhet az a pillanat, amikor a városvezetésnek döntenie kell: az idősotthonait, szociális intézményeit fűti vagy egy üres, hasznavehetetlen építményre költ." - mondta el a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A biodóm fenntartása tavaly 625 millió forintjába került a fővárosnak, az idei évben ez az összeg közel 1 milliárd forintra emelkedett. Az egyre nagyobb energiaárak miatt viszont jövőre akár az 1,5-2 milliárd forintot is elérheti. részletek
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon - közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára. részletek
Az irodaépületek műszaki felkészítése a téli időszakra szorosan ütemezett, összetett, pontos végrehajtást igénylő feladat. A hazai ingatlankezelési, létesítménygazdálkodási piacon tevékenykedő ICON Real Estate Management Kft. összegyűjtötte a legfontosabb feladatokat. részletek
Nagyot csökkent a zsúfolt ingatlanban élők aránya, különösen a fiatalok körében. A magyar fiatal felnőttek átlagosan 27 évesen hagyják maguk mögött a szülői házat. Átlagosan 26,5 évesen ... ... részletek
A Park Kemping egy részét árulja az önkormányzat, a testületi ülésen azt mondták, már vannak érdeklődők. A polgármester szerint kihasználatlan a terület, egy ellenzéki képviselő szerint ... ... részletek
A tulajdonosok reménykednek, ezért nem csökkentik az árat, a vevők pedig nem hajlandók azt kifizetni. Van olyan Pest megyei település, ahol egy családi házat egymillió forintért is ki lehet ... ... részletek
Az újabb haladék az eddigi tologatások alapján nem váratlan ugyan, de az furcsa, hogy éppen olyankor tesz újabb engedményt a kormány, amikor a rezsinövekedés miatt minden korábbinál fontosabb ... ... részletek