Sokak számára lehetetlen küldetésnek tűnt, hogy a kevesebb, mint 3 millió lakossal rendelkező Katar sikeresen elszállásolja az országba érkező nagyjából 1,2 millió turistát. Az aggodalom nem tűnik alaptalannak, korábban is érkeztek már meghökkentő hírek szállodahajókról és sátortáborokról, most az utóbbiról keringenek hajmeresztő videók a Twitteren. részletek
Barabás Richárd a XI. kerület alpolgármestere közösségi média oldalán osztotta meg, hogy Újbuda képviselőtestülete elfogadta, a Bartók-negyed vendéglátóhelyeinek nyitvatartását szigorító javaslatot. Hivatalos információkat még nem kaptunk, de kommenteket böngészve fény derült az új nyitvatartási rendre is. részletek
Erőteljesen visszaesett az Aktivitás-Kezdés a hazai építőiparban 2022 harmadik negyedévében. Július és szeptember között kevesebb mint 480 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések, ami 2020. Q3 óta a legalacsonyabb összeget jelentette - derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésből. Míg azonban a projektek kezdése jelentős visszaesést mutat, addig a folyamatban lévő projektek lezárása, vagyis az Aktivitás-Befejezés rekord szintre emelkedhet az előttünk álló évben. részletek
Október 11-én Lázár János bejelentette az új beruházási és építési kerettörvény elkészültét, most azonban egy újabb kódex összeállításán dolgozik a piac szereplőivel. Az építési és beruházási miniszter célja, hogy az összes, az építésügyet, településkép-védelmét és a műemlékvédelmet szabályozó törvényt felülvizsgálják és azokat a Magyar Építészetről szóló törvényben újra rendszerezzék - derül ki a miniszter Facebook oldaláról. részletek
A szakértők ingatlan eladási hullámot várnak az Egyesült Királyságban az új adószabályozás hatására, derül ki a Telegraph cikkéből. Az új törvény jelentősen csökkenti az ingatlanügyletekből származó várható bevételeket, ezzel lehet, hogy alapjaiban forgatja fel az ország ingatlanpiacát. részletek
Csökken a tranzakciószám a hazai lakáspiacon, és bár az árak tartják magukat, hónapokon belül akár ebből is engedniük kell az eladóknak – vélik a Duna House vezetői, akik szerint összeomlás nem várható, inkább csak lassulást hoz a gazdasági válság. Mindez átalakítja az ingatlan-közvetítés piacát is, a jó időkben sok kisebb irodát eltartó szektor most koncentrálódhat, amelynek során a kevésbé tőkeerős szereplők közül sokan csatlakozhatnak egy nagyobb hálózathoz. A lakáspiaci tranzakciószám mérséklődése ugyanakkor nem jelent beszakadást, ráadásul a kkv-szektor üzleti ingatlanjainak értékesítése dinamikus felfutást élhet meg a részletek
Ahogy azt tegnap megírtuk, hamarosan fontos változások jönnek a kormányban. December 1-jétől Lantos Csaba vezetésével önálló Energiaügyi Minisztérium, január 1-jétől Nagy Márton vezetésével önálló Gazdaságfejlesztési Minisztérium jön létre, a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium pedig Építési és Közlekedési Minisztérium néven működik tovább. A Magyar Közlöny alapján összegyűjtöttük, mi kerül át Palkovics László területei közül Lázár János minisztériuma alá. részletek
A gyakran Galvani hídként emlegetett objektumnak köszönhetően jöhet létre Budapest legújabb körútja. A Magyar Építők úgy tudja, a híd szinte egésze, így a pilon a merevítőtartó és a ferdekábelek is acélból készülnek. részletek
Már folynak a munkák a Semmelweis Egyetem II. számú Patológia Intézetén, derült ki a WHB Group közösségi média oldaláról. A projekt részét képzi a Patológia Intézet felújítása, és a Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ felépítése. részletek
A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság lebonyolítását számos botrány övezi. Már a 2010-es döntés pillanatában korrupciógyanús esetek merült fel, melyek azóta rendre beigazolódtak. Bár az esemény kezdetére az infrastruktúrát többé kevésbé sikerült felépítenie az országnak, a vendégek sok esetben közel sem azt kapták, amire számítottak. Tegnapi cikkünkben azokat a komfort nélküli, sátortáborra hasonlító szálláshelyeket mutattuk be, amikért a szurkolóktól éjszakánként akár 80 ezer forintot is elkértek. Ezúttal viszont Johnny Harris, amerikai dokumentumfilmkészítő, újságíró oknyomozása alapján a stadionok építőmunkásainak részletek
A Cushman & Wakefield adatai szerint a globális ingatlanpiac szén-dioxid-mentesítésének költsége csaknem felérne az Egyesült Álllamok GDP-jével, a magyar GDP-nek pedig a százszorosa lenne - írja az EG Radius cikkében. részletek
Tájékoztató anyagokat, oktatóvideókat és felhasználói kézikönyveket készített a Lechner Tudásközpont, hogy ezekkel segítse az Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszer, az E-TÉR használatát. Az alábbiakban összefoglaltuk, hogy milyen információt, hol lehet keresni rajta. részletek
Az EU épületállományának célzott felújítására összpontosít a Renovate Europe (REC) – Újítsuk fel Európát kampány, melynek célja, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentse az EU épületállományának energiaigényét a jogszabályok és a felújítási programok révén. A felújítások felgyorsítása kulcsfontosságú lenne a klímacélok eléréséhez, nem mellesleg a háztartások életminőségét is növelné. Rengeteg olyan családi ház van még mindig Magyarországon, aminek nincs rendes szigetelése, így szinte "feleslegesen fűtik" az ottlakók, a távozó energia 60%-a ugyanis a nem szigetelt falakon és a tetőn át távozik - áll a Knauf Insulation részletek
Három újdonsággal szolgál az Airbnb a házigazdáknak, két új szolgáltatást vezetett be a platform, illetve kibővítette a biztosítási kereteit, hogy ezzel is népszerűsítse a lakáskiadók között a hirdetési felületét - áll a közleményükben. részletek
Az életüket újrakezdők, az egyedülállók, illetve a fiatal párok körében népszerűek a 30 millió forintos határon kínált lakások - derül ki az Otthon Centrum legújabb kimutatásából. De hol, mekkora lakást lehet ma ennyiért kapni a fővárosban? Az ingatlanhálózat ezt térképezte fel a közelmúltban készült elemzésében. részletek