Megszavazta a parlament az állami építési és beruházások rendjéről szóló törvényt 136 igen, 49 nem és 9 tartózkodás mellett. A Lázár János nevéhez köthető törvény többek között kötelezővé teszi a BIM használatát az uniós közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó projektek esetén, a korábbiaknál nagyobb ellenőrzést vár el a tervezés és az építkezés során, valamint új alapokra helyezi az állami építési beruházások teljes életciklusát. részletek
A tavaly ősszel megindult trendforduló után az idei első fél évben mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac. Mind a kereslet, mind az új kínálat volumene a 2014-2015-ös szinteket idézi. Élénkülés jelen helyzetben egyelőre nem várható, noha a korábbi évek meredek drágulása is mérséklődött – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből. részletek
Értekezletet tartott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Építőipari Osztálya, abból a célból, hogy a budapesti tervező, kivitelező vállalkozások részére tájékoztatást adjanak a Nemzeti Építészeti Törvény előkészületeiről, a tervezett jogszabály súlypontjairól, különös tekintettel az építésgazdasági intézkedésekre. Az eseményen Lánszki Regő országos főépítész, építészeti államtitkár elmondta, hogy részletek
48 új sebességmérő rendszert fog kihelyezni hamarosan Budapest önkormányzata – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán. részletek
Fokozatosan ereszkedett a repülőnk a kora esti órában, amikor az ablakon kinézve egyszer csak tucatnyi kivilágított felhőkarcoló képe tűnt fel. A helyszín akár Észak-Amerika vagy Kelet-Ázsia egyik modern nagyvárosa is lehetett volna, ezúttal azonban egy sokkal közelebbi helyre, Varsóba látogattunk. Négy év után ugyanis a The Poland Observer és a Real Asset Media által ismét meghívást kaptunk a lengyel fővárosba, ahol a The CEE Summit 2023 konferencia szakértői és a piac legaktívabb ingatlanfejlesztői mutatták be, hogy mi történt az utóbbi években a helyi ingatlanpiacon, melyek a város legújabb beruházásai és mindez hogyan függ össze a részletek
Piaci alapú, kedvezményes Zöld Lakáshitelt indított az OTP Bank. A lakáshitel új ingatlan vásárlásán és építésén túl a meglévő otthon energetikai korszerűsítésére is felhasználható. ... ... részletek
Véget ért a lakáspiaci kereslet zuhanórepülése, ugyanis júniusban is nőtt az eladó lakások és házak kínálata. A bővülés éves szinten 33 százalékos, és már több mint 146 ezer eladó ... ... részletek
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az új lakások átlagára az idei második negyedévben lényegében stagnált Budapesten, ami 1,44 millió forintos átlagos kínálati négyzetméterárat jelentett. Ezúttal viszont az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riportja alapján arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szélsőségekkel találkozhatunk Budapest kerületeiben az aktuális kínálatban, vagyis hol, mennyibe kerül a legolcsóbb és a legdrágább új lakás, illetve átlagosan mekkora lakásokat fejlesztenek az egyes kerületekben és azokhoz hol, milyen méretű terasz tartozik. részletek
A budapesti lakásbérlők csoportját nem könnyű vizsgálni, mivel a hivatalos statisztikák és a valóság nem feltétlenül mutatja ugyanazt a képet és egyébként is kevés a rendelkezésre álló adata arról, hogy hányan, kik, milyen formában bérelnek lakást a fővárosban. Ezt a hiányt hivatott pótolni a Periféria Központ kutatása, melyben a hazai bérlakásszektorról készített átfogó felmérést az intézmény. Ebből többek között kiderül, hogy mennyien élnek ma bérelt lakásban Budapesten, hogyan változott ez az elmúlt évek során, illetve a bérlők mennyire elégedettek a helyzetükkel, mennyit fordítanak lakhatással kapcsolatos kiadásaikra és részletek
Egy bevásárlóközpontban eltöltött ebéd átlagosan 39 percig tart és 3500 forintba kerül – derül ki a Westend megbízásából végzett kutatásból. A 16 és 70 év közötti budapesti és Pest megyei lakosság mintegy fele legalább 2-3 havonta étkezik bevásárlóközpontokban, és habár többnyire nem valamilyen alkalomból, hanem rutinszerű étkezés céljából választják, a minőség, a jó ár-érték arány, a megfelelő higiénia és a kényelem, sőt már a környezettudatosság is elvárás a bevásárlóközpontok ételudvarai felé. részletek
Kezelhetetlenné vált az utóbbi időszak népességnövekedése Érden, ezért rendkívüli intézkedést hozott a város, a közgyűlés változtatási tilalmat rendelt el. Mindez azt jelenti, hogy július 15-től megtiltják az új építkezések indítását a város legnagyobb részén - írja a Népszava. Ez alól csak az ipari zóna és a város közepén lévő lakótelep jelent kivételt. részletek
Felfoghatatlannak nevezte Karácsony Gergely, hogy nemrég két gyorshajtó, a szalagkorlátot is letarolva halálra gázolt egy kerékpárost az Árpád hídon. A főpolgármester kiemelte, hogy a Fővárosi Közgyűlés pár napja fogadta el Budapest közlekedésbiztonsági stratégiáját, melyben vállalták, hogy sebességmérő kamerák telepítésével fellépnek az eszelős gyorshajtók ellen. részletek
Az országgyűlési vita és a folyamatos egyeztetések után egyre közelebb kerül az új beruházási kerettörvény a végleges formájához. Ennek megfelelően nemcsak az állami beruházások kapnak új struktúrát, de a törvénytervezet elsőként szabályozza a BIM magyarországi használatát is, ami nagy előrelépést jelenthet abban, hogy a többi európai országhoz felzárkózva egy nemzeti BIM standard kialakulhasson. Az európai országok BIM szabványosítási bizottsága a Graphisoft meghívására 2023. június 14-15-én Budapesten tartotta ülését, a találkozó célja többek között az volt, hogy a magyar BIM szabályozás alkotói találkozhassanak az európai részletek
Dinamikus áremelkedési versenyt vívtak a lakáspiacon a főváros kerületei az elmúlt tíz évben. Bár a legdrágább kerületek zöme még mindig budai, az élen már a pesti belváros áll, ... ... részletek
A vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek piacára is jelentős hatást gyakoroltak az elmúlt évek eseményei. A pandémia, a megugró energiaárak, majd a magas infláció okozta forgalom-visszaesés ... ... részletek