Otthon Centrum: több kerületben is csökkentek a lakásárak

2023-07-19 13:10
A fővárosi használt lakásárak emelkedése idén minden szegmensben megállt – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit. A piaci dinamika is megváltozott: jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt.
részletek

Kilőttek az albérletárak Budapesten: a panelek lemaradtak, az új építésűek viszik a pálmát

2023-07-19 13:09
Jelentős emelkedés történt a fővárosban a lakásbérleti díjakban az elmúlt három év során, de a drágulás nem egyformán érintette az egyes városrészeket, az új és a régebbi építésű otthonokat, illetve az egy- és a többszobás lakásokat. A pesti panelek messze infláció alatt drágultak, míg a belvárosi, új építésű stúdiók és a zöldövezeti családi otthonok jó befektetésnek bizonyultak – egyebek mellett ez is kiderül a Cordia és az ingatlan.com közös adatgyűjtéséből.
részletek

Negyedével nőttek az ingatlanárak a kiemelt üdülőövezetekben

2023-07-19 13:08
Nagy mértékben, a 2021-ben mért 12 százalék után tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig ennél is nagyobb, 28 százalékos volt az emelkedés – derült ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. Az egyes üdülőövezetek között azonban jelentős különbségek mutatkoztak a drágulás mértékében: míg például Mecsek és Villány térségében 40 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, addig a Dunakanyarban stagnáltak az árak. A nyolc kiemelt üdülőövezet közül
részletek

Fenntarthatóság az építőiparban: könnyebb kicserélni egy villanykörtét, mint teljesen elhagyni a betont

2023-07-19 13:08
Az építőipar és az épületüzemeltetés felelős a globális széndioxidkibocsátás 40%-áért, ezért is kulcsfontosságú, hogy a szektorban elkezdtek a fenntarthatóság témakörével foglalkozni. A hazai ágazatban meghatározónak számító Market Csoport jelenleg a 2025-ig tartó, ötéves fenntarthatósági ciklusának felénél tart. Ennek részeként a tavalyi évben a magyar tulajdonú építőipari vállalatok közül elsőként készítette el fenntarthatósági jelentését. A cégcsoport fenntarthatósági céljairól és a stratégia részleteiről Végh Stellát, a cég fenntarthatósági referensét kérdezte a Portfolio.
részletek

Megszólalt az ÉVOSZ a Mészáros Csoport új cementgyártói bevásárlásáról

2023-07-19 13:01
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) üdvözli a sajtóban megjelenő hírt, mely szerint a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. kizárólagos tárgyalási jogot biztosító szándéknyilatkozatot írt alá az osztrák Asamer Baustoffe AG tulajdonában lévő Lukavac Cement felvásárlásáról.
részletek

Megéri egy jobb munkáért másik városba költözni?

2023-07-17 17:05
Sokak életében előfordulhat olyan helyzet, hogy egy új állásajánlat miatt egy másik városba kellene költözni. Ilyenkor számos szubjektív szempont is szerepet játszik a döntésben, de vannak tényszerű számok is, amelyek a költözés vagy a maradás mellett szólnak. Egyik legfontosabb ebben az új állással elérhető jövedelem és az ottani megélhetési költségek aránya, ami gyakran azonnal eldönti a kérdést, hogy megéri-e egyáltalán a költözésen elgondolkodni. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy Magyarország különböző részein milyen jövedelmekhez, milyen megélhetési, elsősorban lakhatási költségek társulnak, és ez alapján hol érdemes
részletek

Új üzemet építtet a Mercedes az akkumulátorok összeszerelésére

2023-07-17 17:04
A Market építi a kecskeméti Mercedes-Benz új Batteriemontage gyártócsarnokát, a 66 000 négyzetméteres új üzemben legkorábban 2025-ben indulhat majd meg a termelés - áll a cég közleményében.
részletek

A Covid után teljesen átalakult, de virul a hazai Airbnb-piac

2023-07-17 17:03
A Felelős Szálláskiadók Szövetségének elnöke, Rege Mihály szerint az Airbnb a Covid-19 után is népszerű szállásformának számít, és Budapesten elsősorban külföldi vevők vannak.
részletek

Tovább kúszott felfelé az üresedés a budapesti irodapiacon

2023-07-17 17:03
A teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 4 334 880 négyzetmétert tesz ki, melyen belül 3 536 690 négyzetméter „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület, valamint 798 190 négyzetméter saját tulajdonú irodaház található. 2023 első negyedévében a budapesti modern irodaállomány két új irodaházzal, összesen 38 000 négyzetméterrel bővült. Az üresedési ráta pedig tovább kúszott felfelé, elérve a 12,6 százalékot, ami 0,4 százalékponttal magasabb a korábbi negyedéves adatnál - derül ki a BRF 2023 második negyedévére vonatkozó irodapiaci jelentéséből.
részletek

Több ezer négyzetméternyi ingatlan újul meg Tokajban

2023-07-17 17:02
Történelmi léptékű fejlesztés veszi kezdetét az idén 950 éves Tokajban, több ezer négyzetméternyi ingatlan újul meg - tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzata hétfőn.
részletek

Duna House: a városi CSOK kivezetése megmozgatta a lakáskeresők fantáziáját

2023-07-17 17:01
Megbolygatták a szezonális ingatlanpiaci trendeket a falusi és a városi családi otthonteremtési támogatással (csok), valamint a babaváró támogatással kapcsolatban bejelentett változások: június közepéhez képest júliusban 16 százalékkal nagyobb vevői aktivitást mért a Duna House az ingatlanpiacon - közölte az ingatlanközvetítő hétfőn az MTI-vel.
részletek

Ezzel a megoldással vennék rá a fiatalokat, hogy elköltözzenek a szüleiktől

2023-07-15 01:02
A megfizethető lakások hiányáról ismert Hongkongban egy új, kormány által támogatott "ifjúsági szálló" program kínál lehetőséget a fiatal felnőtteknek arra, hogy elköltözzenek szüleiktől. A program a piacinál alacsonyabb áron kínál bérelhető szobákat, cserébe a lakóknak közösségi tevékenységeket kell végezniük.
részletek

Elérte legmagasabb pontját a Dürer Park második irodaháza

2023-07-14 12:08
Szerkezetkész lett a Városliget szomszédságában zajló Dürer Park-beruházás második irodaháza. A beruházás a Dürer Befektetési Kft. beruházásának keretében az ingatlanfejlesztő Property Markettel és a generálkivitelező Market Építő Zrt.-vel együttműködve valósul meg.
részletek

Lakhatási válság felé halad az Egyesült Királyság

2023-07-14 12:01
Az Egyesült Királyságban a bérelhető lakások száma 14 éves mélypontra zuhant, ami a korábbiaknál is nagyobb nyomást helyez a bérlőkre az emelkedő bérleti díjak miatt - írja a Financial Times. A TwentyCi tanácsadó cég szerint júniusban 241 ezer lakás volt elérhető a magánszektorban, szemben a 2019 júniusi 370 ezerrel, ami több mint egyharmados (35 százalékos) visszaesés.
részletek

Nem engedi el a Lánchíd Palotát a Nemzetközi Beruházási Bank

2023-07-13 15:04
Magyarország kilépésének áprilisi bejelentése után Budapestről Moszkvába költöztette ugyan a székhelyét a Nemzetközi Beruházási Bank, de nem szándékozik eladni a Lánchíd Palotát – írja az mfor.hu.
részletek