Apartmanok vásárlását fontolgatja a Ryanair Dublinban annak érdekében, hogy segítse a lakáshiánnyal küzdő városban az alkalmazottainak lakhatását. A megfelelő lakások hiánya Írországban évek óta állandó probléma a kereslet és a kínálat közti egyensúlyhiány miatt. A probléma már több nagyvállalat terjeszkedését is akadályozta, és gátolhatja a járvány utáni gazdasági fellendülést is. részletek
Megnyitott a Westendben Budapest legújabb ételudvara, a Food&Friends. A bevásárlóközpont történetének eddigi legnagyobb volumenű beruházása során 2500 négyzetméternyi terület újult meg. részletek
Gyorsult a lakbérek emelkedése júniusban: országosan 2,1, a fővárosban 2,5%-kal lettek magasabbak egy hónap alatt. Budapest valamennyi kerületcsoportjában nőttek a kínálati bérleti díjak, a növekedés mértéke azonban elmaradt az egy évvel korábbitól - derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből. részletek
Budapest után vidéken is elkezdte a rozsdaövezeti kijelöléseket a kormány - írja a Magyar Közlöny. Az érintett területekre tervezett fejlesztések kiemelt nemzetgazdasági beruházásként valósulhatnak meg, így azokon az építési engedély megszerzése nem függ a helyi önkormányzattól, vagyis gyorsabb és egyszerűbb az eljárásrend. Emellett az ott épülő lakásokra időkorlát nélkül alkalmazható az 5 százalékos áfa, amit a leendő vásárlók visszaigényelhetnek. részletek
A második negyedév végén a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 4 814 000 négyzetmétert tett ki. Ebből a fővárosban és környékén található 3 306 740 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 507 260 négyzetméter - derül ki a BRF legfrissebb jelentéséből. Az üresedési ráta nagyot emelkedett egy negyedév alatt, így mostanra eléri a 8,6 százalékot. Úgy tűnik, hogy az elmúlt néhány év aranykora egy időre véget ért, a hatalmas piacra került állományt mostanra lassabban szívja fel a piac. részletek
BREEAM International New Construction Very Good fenntarthatósági minősítést kapott a WING által fejlesztett East Gate Pro Business Park első ütemében átadott A1 és B1 csarnok. A minősítést a csarnokok többek között fenntartható energia- és vízhatékony gazdálkodásukkal érdemelték ki. A fejlesztés során környezettudatos, jól tisztítható és károsanyag-tartalomtól mentes építőanyagokat használtak, illetve előtérbe helyezték az energiahatékony megoldásokat és a kivitelezés alatt keletkező hulladék újrahasznosításával az építkezés környezetre gyakorolt hatásának csökkentését. részletek
Felújításának végéhez közeledik a belvárosi ACADEMIA irodaház. A 12 500 négyzetméter nagyságú irodaház az utóbbi időben teljeskörű átalakításon ment keresztül a ConvergenCE fejlesztésében. részletek
Egy holland pár a borsodi Irotán épített fel klímasemleges szálláshelyeket, tavaly 300-nál is több vendéget fogadtak. De mégis hogy kerülnek Borsodba, milyen hatást gyakorolnak a környékre, és mit tanultak ők a helyiektől? Képriport. részletek
A felvételi ponthatárok kihirdetésével indul a roham az albérletekért az egyetemi városokban, a felek közötti problémák esetén sok múlhat azon, van-e bérlői kötelezettségvállalás - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) vasárnap az MTI-vel. részletek
Probléma esetén sok múlhat azon, van-e bérlői kötelezettségvállalás, ezért összegyűjtöttük, hogyan kerülhetők el a jogviták. A felvételi ponthatárok kihirdetésével a lakáskeresési roham ... ... részletek
Egy 113 millió font (kb. 50 milliárd forint) értékű londoni luxusvillát vásárolt egy indiai milliárdos, Ravi Ruia. Az eladó feltehetőleg Andrej Goncsarenko, egy orosz ingatlanbefektető lehetett – írja a Financial Times. részletek
Bár az albérletpiaci főszezon csak pár nap múlva, a ponthatárhirdetéssel indul, mind a keresleti, mind a kínálati oldalon jelentős élénkülés látható. A kereslet április óta 7 százalékkal ... ... részletek
Lehet némi rossz érzésünk, ha a hazai irodapiac legkülönbözőbb területeit vizsgáljuk egy kicsit mélyebben: a tranzakciók befagytak, a finanszírozás erősen limitált, a fejlesztési kedv érthetően alábbhagyott, a home office trend stabilizálódásával pedig már látszik, hogy a bérbeadott házak valós használati aránya átalakul(t), ráadásul a gazdasági környezet, a geopolitikai kockázatok és az energiaválság aktuális és utóhatásai sem kímélik a piac szereplőit. A 2015 óta tartó irodapiaci felívelés ugyan megszakadni látszik, van azonban bőven tennivaló, amivel az irodaház-tulajdonosok foglalkozhatnak ebben az időszakban is. A bérlők már részletek
Júniusban csökkent a kiadott építési engedélyek és a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentése alapján. részletek
A 2021-ben mért 12 százalék után tavaly negyedével nőttek az ingatlanárak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig ennél is ... ... részletek