Az egykori köztársasági elnök házát tavaly elárverezték. Ideiglenes helyi védelmet kapott a Göncz Árpád egykori villájaként emlegetett Vérhalom téri ház. A II. kerületi önkormányzat ... ... részletek
Február 24-ig pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásért a városi és nagyközségi önkormányzatok – illetve konzorciumaik – az OTP Bank által, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének partnerségével indított kezdeményezés keretében. A helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósítására 12 pályázó összesen 50 millió forintot nyerhet. részletek
Egy több mint 500 hektáros beruházás indulhat el Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, a fényeslitkei intermodális terminál mellett - írja a Magyarépítők. A beruházó az East-West Gate terminált is létrehozó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. részletek
Elkészült a Váci úti irodafolyosó legújabb irodaháza: a Skanska által fejelsztett H2Offices irodkomplexum bejárásán megtudtuk, hogy hamarosan költöznek a bérlők az első épületbe, és még ebben az évben elkezdhetik a következő ütem építését. részletek
Többször foglalkoztunk már azzal a XIII. kerületi ingatlanfejlesztéssel, melynek megvalósítása Rahimkulov Ruszlán nevéhez köthető. Az egykori angyalföldi ipartelep helyén megvalósuló Láng-negyed projekt mostanra az összes építési engedélyt megszerezte, így minden akadály elhárult a beruházás megvalósítása elől - írja a Népszava. részletek
A BKK applikációját, a BudapestGO-t több mint 2,2 millióan töltötték le az elmúlt egy évben, és már 1 millió ügyfél használja rendszeresen. Az évforduló alkalmából és Budapest születésnapjára is utalva február 14-re 150 forintos napijegy váltható az alkalmazásban. Emellett egy fejlesztésnek köszönhetően hamarosan jön az azonnali jegyérvényesítés is. részletek
Az utóbbi időben sokat írtunk arról, hogy Budapesten milyen mértékben emelkedtek meg - különösen a belvárosban - a lakásbérleti-díjak. Míg azonban Magyarországon az elmúlt hónapokban már a stagnálás jelei látszanak, a tengerentúlon eltérő folyamatokat látunk. A CNBC cikke szerint New York-ban, Manhattanben idén januárban újabb rekordot döntöttek a medián bérleti díjak, miután az erős munkaerőpiac és a korlátozott lakáskínálat megemelte az árakat. részletek
Bár a tavalyi év is sikeres volt az építőipar szempontjából, az ágazat jövedelmezősége romlott - mondta el Koji László, az ÉVOSZ elnöke a VG-nek adott interjújában. Noha az iparág mintegy 375 ezer embert tudott foglalkoztatni, folyamatosan csökkent a rendelésállomány, így a tavalyi év teljesítménye 4-5 százalékkal alacsonyabb lehetett a 2021-es szintnél. részletek
Egyre nagyobb probléma a fővárosi kerületek számára, hogy ingyenes parkolóhelyeiket tömegesen használják az agglomerációból érkező autósok amiatt, mert a város közepén kevés a parkolási lehetőség. Fontos lenne P+R parkolók létesítése, de ilyenek jelenleg nem épülnek, így a kerületek egyedi megoldásokat alkalmaznak - írja a Telex alapján az Infostart. részletek
A tavalyi évben már látszottak a jelei, mostanra pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a hazai lakáspiac elérkezett a már 2020 óta várt ciklusfordulóhoz. A 9 éve tartó meredek reálár-emelkedés után van tere az árcsökkenésnek, azonban a szakértők szerint ez nem lesz általános jelenség, hanem csak egyes szegmenseket érinthet. Az OTP Ingatlanpont és OTP Pénzügyi Pont évindító sajtóeseményén arról is beszéltek, hogy a fordulat a vevők, a beruházók és az ingatlanközvetítő szakma számára is tartogat lehetőségeket. részletek
Az Európai Parlament energiaügyi bizottsága támogatja azt a szabályozást, amely értelmében európai épületek millióit kellene felújítani. A jobb energetikai besorolásoktól azt várják, hogy csökken majd az épületek általi károsanyag-kibocsátás - írja a Reuters. részletek
Már több alkalommal írtunk az M85-ös gyorsforgalmi úton épülő alagútról. Most új fejleményekről adott hírt a Magyar Építők, már mindkét járatban összeértek a munkagépek. részletek
A tavalyi év még jónak számított az ingatlanszektorban, az idei évre azonban egyelőre megjósolhatatlan mélységű visszaesés is jöhet. Ugyanakkor nem érdemes kivárni az ingatlanvásárlással ... ... részletek
Az olcsóbb fenntartás miatt nőtt a kereslet a rezsivédett panellakások iránt 2022-ben. Fejér megyében az adásvételek 70 százalékánál családi házra szerződtek. Aki használt helyett újépítésű ... ... részletek
Február végéig ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy visszakérjenek egykori ingatlanokat, miután a kormány a hónap végéig újranyitotta a kártalanítási törvényt - írja a HVG. A döntés nyomán több száz állami vagy önkormányzati tulajdonú ingatlan kerülhet az egyházak tulajdonába. részletek