Budapesten, a befektetők vadászterepének számító VI., VII., VIII. és IX. kerületekben összesen 36%-kal nőtt az eladó lakások iránti érdeklődés az év első hónapjában. Rekordot döntött a hitelkedv is, januárban ugyanis közel 900-an indítottak online hitelbírálatot, átlagosan 32,4 millió forintra. Szakértők azt tanácsolják, hogy hitelből történő vásárlásnál érdemes az előtörlesztés díjaival is kalkulálni a megfelelő bank kiválasztásakor. részletek
Budapest közműcégének először csak 12,73 milliárd forintot, vagyis 25%-ot kell kifizetnie a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogának gyakorlása miatt, mégpedig a szerződés aláírását követő 10 munkanapon belül – tisztázta a Facebookon Vitézy Dávid. Mint írja, a második, 18 milliárdos részlet kifizetésének öt feltétele van, a harmadik és egyben utolsó, 20 milliárdos részlet pedig csak 2039-ig lesz esedékes. részletek
A német kereskedelmiingatlan-piac lassan kezd kilábalni az elmúlt évek válságából. Bár 2024-ben is csökkentek az árak, a visszaesés üteme lassult, és az év végén már enyhe növekedés is mutatkozott. A szakértők szerint ez a stabilizálódás első jeleként értékelhető. részletek
Karácsony Gergely főpolgármester hétfői Facebook-posztjában azt írta, hamarosan indulhatnak a „metróbuszok”, amelyek könnyebb és gyorsabb eljutást tesznek lehetővé Budapest külső kerületeiből a metróvonalakhoz. részletek
Új bérleti szerződést írt alá a Millennium Gardensben az ARM Processors. A vállalat összesen 3400 négyzetméterre kötött szerződést - közölte LinkedIn oldalán a tranzakció során a bérlőt képviselő iO Partners. részletek
Nagy forgalommal, de továbbra is stagnáló bérleti díjakkal indult az év a budapesti lakásbérleti piacon: amíg a bérlők egyre kevesebbet hajlandók fizetni, a bérbeadók alig engednek áraikból. Januárban a keresleti átlagár 212 ezer, míg a kínálati 248 ezer forint volt, így tovább nyílt közöttük az árolló – állapítja meg legfrissebb elemzésében a Rentingo. A keresletben mutatkozó csökkenésnek fontos oka a külföldről érkező Erasmus-ösztöndíjasok elmaradása, ami már 2024 szeptemberétől érezhető. részletek
Budapest harmadik kerületében épülő lakópark generálkivitelezési feladataira adott győztes ajánlatot a NEO Property Services Zrt., az AKKO Invest leányvállalata. A Római Park projekt 257 lakásos épületegyüttesét várhatóan 2026-ban adják át - közölte a cégcsoport. részletek
A lakásvásárlók medián életkora egy év alatt 49 évről 56 évre nőtt az Egyesült Államokban - derül ki a NAR Research által közzétett számításból. Az első lakásvásárlók medián életkora 38 évre nőtt, míg a visszatérő vásárlók medián életkora 61 évre emelkedett. részletek
Emelkednek az ingatlanárak. Minden nap egy újabb szenzációs hírt olvashatunk a témában. A jelenlegi környezet tökéletesen alkalmas arra, hogy a hangulat átvegye az irányítást. A tisztánlátás kedvéért, a piaci trendek és árszint jobb értékeléséért új dimenziókra mutatunk rá. Nem kicsi a valószínűsége, hogy „rossz mozit nézünk”. részletek
Több olyan strukturális változás és globális trend is azonosítható, amely 2025-ben és azt követően meghatározza majd az ingatlanpiacot. Vajon merre fejlődik ezek hatására Budapest építészeti szempontból? Milyen hatással lesznek ezek a projektek finanszírozására és a befektetői döntésekre? És mit hozhat a piacon a fenntarthatóságra való törekvés? Többek között ezek a kérdések is szóba kerülnek a Gránit Pólus és a Portfolio közös szakmai eseményén, a Property Warm Up-on. Ennek kapcsán megkérdeztük Gyertyánfy Miklóst, a Gránit Pólus vezérigazgatóját, hogy miért érdemes részt venni az eseményen. részletek
Az elmúlt év végén a hírek miatti zűrzavar nem kedvezett az ingatlanpiacnak a Velencei-tó környékén, ugyanakkor januárra elkezdték tisztábban látni a valós helyzetet a vevők, így beindult ... ... részletek
Budapesten a befektetők vadászterepének számító VI., VII., VIII. és IX. kerületekben összesen 36 százalékkal nőtt az eladó lakások iránti érdeklődés az év első hónapjában. Rekordot ... ... részletek
Tavaly közel 130 ezer adásvételt realizáltak lakáspiacon, idén pedig még több tranzakcióra kerülhet sor. Márpedig ha adunk-veszünk és költözünk, akkor kénytelenek vagyunk költöztetőt ... ... részletek
Idén magasabb sebességfokozatba kapcsolt a lakásdrágulás országos szinten és Budapesten is, mint ahogyan arra előzetesen számítani lehetett. Ugyanakkor a különböző országrészekben jelentősek ... ... részletek
A hazai létesítménygazdálkodási szektor súlyos munkaerőhiánnyal küzd. A helyzetet tovább nehezíti a szakképzési rendszer problémás működése. Az iparág egyre inkább digitalizálódik ... ... részletek