Kínában kizuhant a tizenegyedik emeletről és meghalt egy gaboni válogatott focista

2025-04-19 18:03
Aaron Boupendza januárban igazolt Kínába, ott érte a halál.
részletek

Egy éve még rajta nevettek az emberek, mostanra a legnagyobbakkal említik egy lapon

2025-04-19 18:02
Történelmi tettre készül Raphinha, a Barcelona brazil csillaga.
részletek

Lejjebb adták a szaúdiak, úgy tűnik, a teljes F1 helyett most egy csapattal is beérnék

2025-04-19 18:02
A szaúdi autó- és motorsport-szövetség elnöke úgy nyilatkozott, ha látják a növekedési potenciált a Forma–1-ben – márpedig nem véletlenül tettek érte csillagászati összegű ajánlatot néhány éve –, akkor akár be is szállnának egy csapattal.
részletek

Felfedeztük Budapest rejtett gyöngyszemeit, aztán lekopiztuk Szoboszlait

2025-04-19 18:02
A HVG három, eltérő edzettségi szinten lévő újságírója néhány héttel ezelőtt úgy döntött, hogy futni megy, és különböző távokon benevez a Telekom Vivicittára. Felkészültek, majd hétvégén teljesítették is az általuk vállalt távot, teljesítményüket, fizikális állapotukat pedig a Telekom Egészség szolgáltatása segített kielemezni.
részletek

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

2025-04-19 18:02
A sportolók azért fordultak bírósághoz, mert nem kaptak jutalmat a 2022-es Világjátékokon nyújtott teljesítményükért.
részletek

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

2025-04-19 18:02
Show-elemekkel tarkított világkupaversenyt szervez a BOK Sportcsarnokban a Magyar Öttusaszövetség, amelynek elnöke azt szeretné elérni, hogy a jövőben a sportág magyar képviselői a szabályváltozásoknak „alakítói, ne pedig elszenvedői” legyenek.
részletek

Hordágyon vitték le a pályáról Gulácsi Pétert egy durva ütközés után

2025-04-19 18:01
A kapust további vizsgálatokra kórházba szállították.
részletek

Ezeket a rekordokat tényleg senki nem tudja megdönteni! Legalábbis most még ezt hisszük

2025-04-19 18:01
23 olimpiai arany, gól 96 méterről, 149-0 egy focimeccsen és 231 futam dobogó nélkül az F1-ben.
részletek

A Ferencvárosnak pályára sem kell lépnie, hogy a hétvége nagy győztese legyen

2025-04-19 08:05
Rangadón dönthet klubrekordot a Paks – és oszlathatja szerte a felcsúti álmokat.
részletek

Nyilasi Tibor szívműtéten esett át, állapota stabil

2025-04-19 08:04
A városmajori klinikán operálták meg a legendás labdarúgót.
részletek

A Ferencváros az osztrák bajnokságban szerepel a jövő évtől

2025-04-19 08:04
Hosszú procedúra végére került pont.
részletek

Az olimpiai ezüstérmes legyőzésével négy között a magyarok

2025-04-19 08:04
A visszatérő Vályi Vanda egymaga négy gólig jutott.
részletek

Senna és Schumacher a kedvence, a Formula–1-re céloz a 12 éves Nagy Roland

2025-04-19 08:04
Idén már az FIA égisze alatt szervezett világbajnokságon is képviselni fogja hazánkat.
részletek

Új sportág érkezett Magyarországra, játékosaink már be is mutatkoztak nemzetközi szinten

2025-04-19 08:04
Nem titkolt céljuk a Világjátékokra való bejutás.
részletek