A ghánai sajtóban megjelent hírek szerint a belga KRC Genk 2.5 millió dollárt (nagyjából 680 millió forintot) fizet a Tema Youthnak Joseph Paintsilért, aki az elmúlt szezont kölcsönben a Ferencváros labdarúgócsapatában töltötte. részletek
A labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen végző Mezőkövesd bejelentette, Bognár István máshol folytatja pályafutását. Azt azonban egyelőre nem tudni, hova igazol a középpályás. részletek
Óriási a botrány a portugál élvonalban harmadik helyen záró Sporting CP-nél – a néhány héttel ezelőtti balhét követően most négy játékos jelentette be, hogy felmondta szerződését a klubbal. részletek
Manapság szinte már elképzelhetetlen, hogy híres sportoló ne legyen fent az Instagramon. A közkedvelt közösségi felületen előszeretettel tesznek közzé fotókat és videókat a sztárok is, az oroszországi világbajnokság ideje alatt pedig valószínűleg különösen kiemelt figyelmet kapnak majd a bejegyzéseik. részletek
A tervek szerint június 30-án kerül sor a 36. Lidl Balaton-átúszásra, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg. részletek
A rutinos Leandro de Almeida a 2018–19-es szezonban is a Ferencvárost erősíti – adta hírül kedden hivatalos honlapján az NB I legutóbbi szezonját a második helyen záró labdarúgócsapat. részletek
Mint megírtuk, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kedd délben Párizsban kisorsolta az év végi franciaországi női Európa-bajnokság csoportbeosztását. Kim Rasmussen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a sorsolás után elmondta, hogyan látja a mieink esélyeit a tornán. részletek
Az alapvető célt teljesítette a csapat, tizenkettedik helyen végzett az NB II-ben, nem voltak kiesési gondjai, de Schindler Szabolcs mégsem folytathatja a munkát. részletek
Jó a hangulat a világbajnokságra készülő brazilok edzőtáborában. A 26. születésnapját épp kedden ünneplő Philippe Coutinho fején tojások csattantak (többek között) a jeles nap alkalmából. Utána persze Neymar is megkapta a magáét. Íme! részletek
Csütörtökön az Oroszország–Szaúd-Arábia találkozóval kezdetét veszi a 2018-as labdarúgó-világbajnokság. A Nemzeti Sport három munkatársa, Csillag Péter, Ilku Miklós és Szeli Mátyás a helyszínről számol be a legérdekesebb pillanatokról, eseményekről, és mindenről, amit a televízióban nem láthatnak. Tartsanak velünk! részletek
Mint ismeretes, a belga Genk hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy szerződteti a ghánai Tema Youthtól a 2017–2018-as szezont kölcsönben a Ferencvárosnál töltő Joseph Paintsilt. A Nemzeti Sport Online ezt követően megkereste az FTC-t az ügyben, hogy mit lép a bejelentésre a Ferencváros, hiszen a klub vezérigazgatója, Orosz Pál korábban többször is elmondta, opciós joguk van a támadó szerződtetésére, amivel élni is kívánnak. Megkeresésünkre a sportvezető reagált. részletek
Tizenegy év után elválnak Pep Guardiola és segítője, Domenec Torrent útjai: az 55 esztendős spanyol szakember az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő New York City FC vezetőedzője lesz. részletek