Két nap múlva kezdetét veszi a 21. labdarúgó-világbajnokság, azt talán már mindenki tudja, hogy a házigazda Oroszország Szaúd-Arábia elleni meccsével. Csoportbemutató-sorozatunk utolsó előtti részében a G jelűt vesszük górcső alá, a kvartettet, amelyet minden bizonnyal a Premier League legnagyobb sztárjaival felálló együttes uralhat majd – csakhogy ez most nem az angol, hanem a belga válogatott! A „háromoroszlánosoknak” azért a negyeddöntő összejöhet, Panama alighanem már egy pontnak is örülne, Tunézia harmadik helyénél kevés biztosabbnak látszó dolog van. részletek
Az RB Leipzig labdarúgócsapata csak a legutóbbi idényre adta kölcsön Kalmár Zsoltot a DAC-nak, és bár a dunaszerdahelyiek szívesen látnák őt a következő szezonban is, tudják, hogy nem lesz könnyű újra megszerezniük a középpályást. részletek
Ivan Rakitic, a Barcelona labdarúgócsapatának horvát középpályása a Marcának adott hosszabb nyilatkozatot, amelyben kitért arra is, hogyan viszonyul a Bajnokok Ligája-döntő után egyre többször előkerülő hírhez, miszerint a nagy rivális Real Madrid játékosa, Cristiano Ronaldo távozik a spanyol fővárosból. részletek
Az utolsó negyednek még hétpontos hátrányban vágott neki, egy nagy hajrával mégis hárompontos győzelmet aratott a Falco férfi kosárlabdacsapata a Szolnok elleni bajnoki döntő második mérkőzésén. részletek
A Debreceni VSC és a Haladás is a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy június 18-án kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB I 2018–2019-es szezonjára. részletek
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke, a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltott Joseph Blatter azt tervezi, hogy eleget tesz Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi meghívásának és ellátogat az oroszországi futballvilágbajnokságra. részletek
Sorsdöntő világbajnoki selejtezőt vív szerda este a magyar férfi kézilabda-válogatott: Nagy Lászlóék ötgólos előnnyel várják a Szlovénia elleni veszprémi visszavágót. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) moszkvai kongresszusán kijelölik a 2026-os világbajnokság helyszínét. Az élvonalba jutásért játszanak meccset Olaszországban és Spanyolországban is. A programban szerepel még: autósport, kerékpár és tenisz. Íme, a szerdai sportműsor! részletek
Helyi sajtóhír szerint a Crvena zvezda labdarúgócsapata megegyezett a Ferencvárossal Abraham Frimpong vételáráról: a ghánai védőért állítólag 300 ezer eurót fizet a magyar klub. részletek
Az NB I-es szezonzárások után olvasóink már megszokhatták, hogy honlapunkon, a www.nemzetisport.hu-n megválaszthatják az elmúlt évad legjobbjait. Íme, a legfrissebb olvasói álomcsapat hat ferencvárosi, négy fehérvári és egy kispesti játékossal, no meg az Újpest FC vezetőedzőjével... részletek
A Magyar Labdarúgó-szövetség megpályázza a 2021-es U21-es Európa-bajnokság rendezését – írta a Világgazdaság szerdán a Fővárosi Közgyűlés előzetesen nyilvánosságra hozott napirendje alapján. részletek
Ahogy beszámoltunk róla, a Real Madrid kedden bejelentette, hogy a következő három évben a spanyol válogatottal jelenleg a világbajnokságra készülő szövetségi kapitány, Julen Lopetegui lesz a csapat vezetőedzője. A spanyol szövetség elnöke meglehetősen idegesen fogadta a híreket, alelnöke szintúgy, míg a La Roját kapitányként világ- és Európa-bajnoki címig vezető Vicente del Bosque szerint az 51 éves tréner a vb-n és a Realnál is megállja a helyét. részletek