WNBA tapasztalatokkal is rendelkező kongói centert igazolt az Aluinvent DVTK. Chanel Mokango az amerikai bajnokság mellett korábban játszott a női NB I-ben, a valamint a török és a spanyol élvonalban is – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. részletek
Bár az Eb-teljesítményénél 1.5 ponttal többet érő gyakorlatot mutatott be a magyar válogatott a budapesti junior-világbajnokság csapat szabad programjának selejtezőjében, két hellyel lemaradt a 12 tagú fináléról, amelybe – természetesen – az orosz együttes kvalifikálta magát az első helyen. részletek
Az Automotive News Europe értesülései szerint távozhat posztjáról Sergio Marchionne, a Ferrari Formula–1-es csapatát is birtokló Fiat-csoport elnöke. részletek
Nem várják a csodát, keményen dolgoznak a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai azért, hogy a néhány héttel ezelőtti formában játszanak a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. Emellett péntek este a játékosok vacsora keretében próbálták oldani a feszültséget. részletek
Lewis Hamilton váltóhiba miatt kiesett a Német Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában. Mért idejével ugyan továbbjutott a Q2-be, azonban ott már nem tudott ismét mért időt teljesíteni. Pedig mindent megpróbált, még tolta is a Mercedest, hogy időt nyerjen és visszaérjen a boxutcába. részletek
Tíz napja számoltunk be róla, hogy az AC Milan az amerikai Elliott Management befektetési alap tulajdonába került, miután a korábbi tulajdonos, a Li Jung-hung nevével fémjelzett kínai cégcsoport nem kezdte meg a 300 millió euróra rúgó hiteltartozás törlesztését. Az Elliot Management vezetésével ma közgyűlést tartott a klub, amelynek során leváltották a korábbi tisztviselőket: Lit és Marco Fassonét, valamint társaikat és elnökké választották Paolo Scaronit. részletek
Edzésnek is könnyed meccsen 26–1-re győzött a magyar női vízilabda-válogatott Németország ellen a barcelonai Európa-bajnokság B-csoportjának 5., utolsó fordulójában, s várhatóan második lesz, de ez az esti spanyol–orosz mérkőzésen dől el. részletek
Első nyári felkészülési mérkőzését 3–1-re megnyerte a Bayern München az International Champions Cup sorozatában a PSG ellen az ausztriai Klagenfurtban. részletek
2013. A kezdetek kezdete. Amikor Gareth Bale megérkezett Madridba, sokan féltették a walesit, hogy megfér-e Cristiano Ronaldo mellett. Utólag kiderült: megfért. De mi lesz most, hogy egyedül maradt? részletek
A brazil labdarúgó-válogatott sztárja, Neymar reagált a világbajnokságon kapott kritikákra, melyek szerint sokkal több időt töltött színészkedéssel a pályán, mint az indokolt lett volna. A 26 éves kiválóság másképp látja a helyzetet. részletek
Bő két hónap múlva, szeptember 30-án Lubics Szilvia elrajtol az Atacama-sivatagi futóversenyen, amelyen a résztvevőknek a hőmérséklet-ingadozás mellett a spártai körülményekkel is meg kell küzdeniük. részletek
A magyar női vízilabda-válogatott 26–1-re kiütötte Németországot a barcelonai Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Az, hogy Bíró Attila csapata hanyadik helyen végez a B-csoportban, az esti Spanyolország-Oroszország rangadó végeredményétől függ. részletek
Charles Leclerc igazi üstökösként robbant be a Formula–1-be, és már első szezonja derekán azt pedzegetik, jövőre Kimi Räikkönen helyét foglalhatja el a Ferrariban. A monacói születésű versenyző emellett nagyon jó kapcsolatot ápolt Ferrari egyik legnagyobb reménységével, a francia Jules Bianchival is, és elmondása szerint, ha lehetősége nyílik bajnoki címre, akkor azt az ő tiszteletére akarja megnyerni. részletek