Volt idő, amikor a tengerek leggyorsabb vitorlása köthette árbócára a kék szalagot, majd a hagyományt továbbvitték a gőzösök, a vitorlássport elterjedésével pedig az európai tavakon is megszülettek azok a versenyek, amelyek győztesei feltűzhették a szalagot. Hazánkban 1934-ben rendezték meg először a Kékszalagot, s azóta is a Balatont leggyorsabban körbevitorlázó hajó nyeri el a rangos díjat. Az utóbbi évtized két főszereplőjének, Litkey Farkasnak és Józsa Mártonnak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a július 26-án rajtoló 50. Kékszalag előtt. részletek
Nem sokkal a harmadik szabadedzés kezdete előtt leszakadt az ég a Hockenheimring felett, és az eső egyáltalán nem akart csillapodni az utolsó tréning alatt. Egészen az utolsó tíz percig mindössze Nico Hülkenbergnek volt mért köre, míg Lewis Hamiltonról úgy tűnt, hogy részt sem vesz az edzésen. A Mercedes versenyzője végül pályára hajtott az utolsó percben, mért körre viszont már nem volt ideje. Az élen végül Charles Leclerc zárt, a második sauberes csapattársa, Marcus Ericsson lett. A harmadik helyen Szergej Szirotkin végzett, utána jött Sebastian Vettel, aki Hamiltonhoz hasonlóan nem sok időt töltött a pályán a harmadik szabadedzésen. részletek
A Borussia Dortmund szóvivője megerősítette, hogy André Schürrle azért nem játszott a Manchester City elleni felkészülési mérkőzésen, mert jelenleg egy másik klubbal tárgyal. részletek
A boon.hu beszámolója szerint a 2018–2019-es NB I-es szezon kezdetére megújult a DVTK labdarúgócsapatának indulója: a diósgyőri focihimnuszt a REFLEX zenekar hangszerelte újra. részletek
A Nike nemrég bemutatta a Tottenham labdarúgócsapatának új idegenbeli mezét a 2018–2019-es szezonra. Ezt követően több szemfüles Twitter-felhasználó is kiszúrta, hogy a mez alig különbözik a Barcelona aktuális edzőfelszerelésétől – ez pedig finoman fogalmazva sem nyerte el a londoni klub szurkolóinak tetszését, akik elsősorban azért reklamálnak, hogy 65 fontért nem egy egyedi mezt, hanem csak egy másik csapat edzőszerelését vehetik meg… részletek
Nem mondható békésnek Antonio Conte és a Chelsea szakítása: mindkét fél azt fontolgatja, hogy beperli a másikat, ráadásul nagyjából ugyanannyit is követelnek. részletek
Sebastian Vettel győzelmével ért véget a Német Nagydíj igencsak eseménydús időmérője. A hazai pályán versenyző Ferrari-pilótát majdnem sikerült elkapnia Valtteri Bottasnak a végén, de a mercedesesnek végül meg kell elégednie a második rajthellyel. A harmadik pozícióban Kimi Räikkönen, a negyediken pedig Max Verstappen végzett. Lewis Hamilton hibázott a Q1 végén, és hiába jutott tovább, technikai hiba miatt nem tudott részt venni a második szakaszban. Daniel Ricciardo a rajtbüntetései miatt nem gurult ki a ringre a Q2-ben, így pedig éppen Hamilton mögül fog indulni – már ha a brit Mercedesében nem kell kicserélni valamit, ami miatt részletek
Puskás Akadémia–DVSC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, szóljon hozzá, mondja el a véleményét a meccsről! részletek
A várakozásoknak megfelelően megérkezett szombaton Hockenheimbe az eső, ami el is mosta a Német Nagydíj harmadik és egyben utolsó szabadedzését. Ötvenöt perc elteltével egyedül Nico Hülkenberg rendelkezett mért körrel, miközben hat versenyző – a mercedesesek, a ferrarisok és a Force Indiások – pályára sem hajtottak. Az utolsó percekben aztán némileg javultak a körülmények, ami szinte az összes pilóta kedvét meghozta, végül Charles Leclerc zárta az élen a gyakorlást. Az egyelőre kérdés, milyen időjárás várja a mezőnyt a 15 órakor kezdődő időmérőn. részletek
A szaúdi élvonalbeli al-Sabab hivatalos közleményben jelentette be, hogy előszerződést kötött a Ligue 1-ben szereplő Toulouse középpályásával, Somáliával. részletek
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya hivatalosan is munkába állt – olvasható az mlsz.hu-n. Az olasz szakember csütörtök estig még az Európa-ligában szereplő DAC vezetőedzői feladatait látta el, de emellett természetesen a magyar nemzeti együttessel kapcsolatos információkat is elkezdte gyűjteni. A megalakult szakmai stáb tagjai szombaton már a helyszínen tekintik meg az NB I mérkőzéseit. részletek
Szoros meccsen, a nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar színeket méltón képviselő Zsírkréták a Neymar nevével hirdetett brazíliai tornán, és a vigaszra sem kell sokáig várni: a srácok hamarosan élőben láthatják a brazil klasszis trükkjeit. részletek
A L'Équipe francia sportnapilap szerint Thomas Tuchel a Bayern München védőjével, Jérome Boatenggel, valamint a Borussia Dortmund középpályásával, Julian Weigllel bővítené a Paris Saint-Germain keretét. részletek