Meglehetősen változatos az időjárás, hiszen éjszaka sok helyen tombolnak a kemény mínuszok, van, hogy napközben esik a hó, de elég sokszor előfordul az is, hogy a napsütést, és kifejezetten enyhe időt élvezhetjük. Most éppen ezekre az utóbbi, kifejezetten szerencsés alkalmakra gyűjtöttünk össze outfiteket! részletek
Ha neked is eleged van a sok feketéből és szürkéből, és úgy gondolod, hogy télen a világos ruhadaraboknak is van létjogosultságuk, akkor mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy válassz púder színű darabokat. Nagyon elegáns és kifinomult összhatást érhetsz el velük! részletek
Mert ugye nagyon egyszerű és komfortos egyszerű, basic ruhadarabokat hordani, azonban időnként kifejezetten jó ötlet lehet a mintás ruhadarabokat választani. Mi ezek közül leginkább a kockásra szavazunk így télen, ezért most össze is gyűjtöttünk 10 összeállítást, amelyeket szuper jó inspirációként szolgálhatnak. részletek
Addig próbáljuk kihasználni a sötét, csupa fekete darabokból álló szettek előnyeit, ugyanis ilyenkor bátran burkolózhatunk ebben a színbe. Egyszerűen nem lehet hibázni vele, megjelenésünk egészen biztosan sikkes és stílusos lesz, ráadásul túlzásba esni is egyszerűen képtelenség. részletek
A rózsaszín az örök kedvenc színünk, amely bármelyik szürke reggelt vagy hidegebb hónapot képes feldobni. Éppen ezért nem csak nyáron, de télen is tökéletes választás, máris mutatjuk, hogy szerintünk hogyan érdemes a téli hónapokban viselni! részletek
Télen bátran vihetünk egy kis színt a szürke hétköznapokba, azonban valami olyat, ami nem túl harsány, mégis izgalmas. A választásunk éppen így esett a kékre, ami az egyik nagy kedvencünk ebben a szezonban is. Meg is mutatjuk, hogy hogyan érdemes viselni! részletek
Hogyan válasszak BB krémet? A BB krém jobb, mint az alapozó? Gyakran felmerülnek ezek a kérdések. Most mindenre választ kapsz a BB krémmel kapcsolatban. részletek
A pöttyös minta bájos és izgalmas, így mi abszolút csak javasolni tudjuk, hogy próbálj meg minél több ilyen ruhadarabot beépíteni a ruhatáradba. Ezúttal azt szeretnénk megmutatni, hogy hogyan érdemes a téli szezonban viselni! részletek
Kevés olyan elegáns dolog van, mint egy fehér kabát, különösen olyan, mint egy fehér szőrme kabát. Még abban az esetben is elegáns lesz a megjelenésünk, ha farmernadrággal és sportcipővel kombináljuk. Mutatjuk a kedvenc összeállításainkat! részletek
A repüléstől való félelem, más néven aviofóbia, sokkal gyakoribb, mint gondolnád. A teljes lakosság legalább 5%-át érinti. Ez azt jelenti, hogy emberek százezrei küzdenek bénító szorongással attól a gondolattól, hogy repülőre szálljanak. részletek
Mindenki szép és egyenletes arcbőrre vágyik, de a mitesszerek gyakran megkeserítik az életünket. Szakértők elárulják, mit kell tennünk annak érdekében, hogy megszabaduljunk tőlük. részletek
Mivel egyelőre még várnunk kell a tavaszra, kénytelenek vagyunk továbbra is rétegesen öltözködni, viszont ezt a lehetőséget kihasználhatjuk arra, hogy farmert farmerrel viseljünk, ugyanis lehet ezt stílusosan csinálni, most meg is mutatjuk, hogy hogyan! részletek
A kockás nadrágok üdítő változatosságot vihetnek a farmernadrágokkal és fekete színnel teli mindennapokba. Inggel, pólóval, magassarkúval, csizmával, sőt még sportcipővel is egyaránt jól mutat, ráadásul rengeteg választási lehetőségünk van a színek tekintetében is. Mutatjuk a kedvenceinket! részletek
Te is odavagy a farmerdzsekis időért, és alig várod már, hogy hordhasd ezt a basic, mégis végtelen lehetőséget rejtő ruhadarabot? Akkor van egy jó hírünk: nem kell tovább várnod. Bár a legtöbben alapvetően a tavaszra és nyárra gondolnak, ha farmerdzsekikről van szó, azonban szerintünk téli outfitekbe is könnyedén be lehet illeszteni. Mutatjuk is, hogy hogyan! részletek
A narancssárga egy olyan szín, amely nem feltétlenül jut eszünkbe az elsők között, amikor valamilyen vidámabb outfitet állítunk össze, pedig számos más árnyalattal -például barnával vagy kékkel- nagyon jól mutat, így szerintünk érdemes fontolóra venni, főleg az egyhangú téli napokon. Íme a kedvenceink! részletek