A kilencvenes évek végének legendás frankhegyi technobulijain ő festette fénnyel a hegyoldalt, miközben a lemezjátszóknál is ő állt. Azóta Berkes Dorka – alias DJ Dork – egyszerre maradt DJ, light artist és festő, aki ma már a fény és a lélek kapcsolatát kutatja. Az underground techno gyökereitől a buddhista szemléletig ívelő pályája nemcsak egy korszak krónikája, hanem egy olyan nőé is, aki a zene, a vizualitás és a szellemiség határterületein teremtett saját univerzumot. részletek
Válófélben lévő feleséget játszik a Kezdetek című filmben, egy kétgyermekes anyát, aki sztrókot kap. A dán film egyik legnagyobb színésznőjével, Trine Dryholmmal a felkészülés kihívásairól, az intimitáskoordinátorokról és Pierce Brosnanról is beszélgettünk. részletek
Egy fiatal nő szexuális zaklatás miatt indított pert volt tanára ellen, aki 16 éves kora óta tanította, és állítása szerint többek közt azt mondta neki: „Kéne már egy fasz a seggedbe”. A tárgyaláson azonban hasonlóan kemény, személyeskedő kérdések vártak rá, aminek a sértett szerint semmi más célja nem volt, mint hogy megalázzák a tárgyaláson is. részletek
Az Amediateka streamingszolgáltatónak a filmben a férfiak közötti testi kapcsolatra, a nemi szervekre és az öngyilkosságra vonatkozó utalásokkal volt baja. részletek
Közleményük szerint a tulajdonosi szerkezet folyamatosan alakul majd az elkövetkező hetekben, a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a tervek szerint közösen finanszírozzák a fesztivált. Szakmai befektetőként elsőként a Budapest Park csatlakozik. részletek
„Vállaltan a nemzeti oldalhoz tartozom, konzervatív, jobboldali vagyok. De amit létrehozok, azt leteszem középre. Nagyon fontos, hogy a kulturális koordináta-rendszeren belül a lovasíjászat hova kerül. Nemcsak a nemzeti oldalé, hanem a nemzeté kell hogy legyen” – vallja a modern kori lovasíjászat megteremtője, akinek a lovasíjászat önismereti út, ahol minden lövéssel közelebb kerül magához. HVG-portré. részletek