Gajdos Tamás egyszerűen elfelejthette, hogy vasárnap be van osztva

2023-11-15 09:02
Amikor figyelmeztették, akkor már túl mesze volt, ahhoz, hogy időben beérjen.
részletek

Törölte a Nemzeti Színház a Szász Júliával játszott Don Juan-előadást

2023-11-15 09:02
A csütörtöki előadás elmarad, miután múlt pénteken színésznő a színésztársával együtt súlyos balesetet szenvedett.
részletek

Az idei irodalmi Nobel-díjas lemondta az átadóra tervezett sajtótájékoztatóját

2023-11-15 09:02
Jon Fosse már nagyon várja, hogy maga mögött tudja a díjátadó gálát.
részletek

Újra Budapesten koncertezik jövő júniusban a Tool

2023-11-15 09:02
Minden bizonnyal most sem lesz érdemes elővenni az okostelefonokat koncert közben.
részletek

„Attila, maradj!” – Szinte kórusban álltak ki Vidnyánszky mellett a jobboldali kultúrvezetők

2023-11-15 09:02
Demeter Szilárdtól Káel Csabáig egymás után szólaltak fel, nehogy Csák János elfogadja a Nemzeti Színház igazgatójának a lemondását a két színészt ért baleset után.
részletek

Mácsai Pál: Elég rég úgy gondolom, hogy ez a ciklusom az utolsó

2023-11-15 09:02
Színházszakmai lépésnek tartja, hogy idő előtt kiírták a pályázatot az Örkény Színház igazgatói posztjára.
részletek

L. Simon: Nem szerepelt olyan kép a World Press Photo kiállításon, amely sértette volna a gyermekvédelmi törvényt

2023-11-15 09:01
A menesztett igazgató Szombathelyen beszélgetett Ungár Péterrel, ahol többek között azt is mondta, nagyon megviselte gyermekeit a kirúgása.
részletek

Tovább romlott Bruce Willis állapota: már nem ismeri fel volt feleségét sem

2023-11-15 06:02
A helyzet megviseli Demi Moore-t, ugyanis a két színész a válás ellenére jó kapcsolatot ápolt egymással.
részletek

Csokoládéhotel lesz a józsefvárosi Stühmer cukorka- és kakaógyárból

2023-11-15 06:02
A Százszorszép desszert dobozát senki nem akarta kidobni.
részletek

A Nemzeti Színház ügyelői naplójából minden kiderülhet a színészeket ért balesetről

2023-11-15 06:02
A rendőrség független vizsgálata fel fogja tárni, mi vezetett a balesethez.
részletek

Kern András reagált Woody Allen üzenetére

2023-11-15 06:02
Válaszvideót is küldött neki.
részletek

Több novemberi darab is elmarad a Nemzeti Színházban a baleset miatt

2023-11-15 06:01
A megvásárolt jegyek árát visszatérítik.
részletek

A színház veszélyes üzem: korábban Alföldi Róbertet is mentő vitte el egy előadásról

2023-11-14 12:02
Nemcsak a Nemzetiben, de más színházakban is történtek már súlyos balesetek. Gálffi Lászlóba korábban egy elromlott kelléktőr fúródott, Blaskó Péter ujját egy mobilszínpad csípte be, Alföldi Róbert egy szakadt heveder miatt zuhant a színpadra.
részletek

Csák János nem fogadta el Vidnyánszky lemondását, egyelőre marad a Nemzeti élén

2023-11-14 12:02
A minisztérium azt közölte, hogy Csák majd akkor foglalkozik vele, ha véget érnek a balesettel kapcsolatos vizsgálatok, addig is Vidnyánszky „maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait".
részletek