16 bank közül csak kettőnél találta rendben az előtörlesztések kezelését az MNB, a többiek rosszul tájékoztattak róla, és késve számolták el az ilyen befizetéseket. Négyüket meg is bírságolták. részletek
Öt éve kap a fizetést Kocsisné Márkus Szilvia és a Megafon vezetője is attól a cégtől, ami eddig 8 milliárdot költött a jelenleg éppen tetszhalott állapotba kerülő dél-budai szuperkórház megvalósítására. részletek
Elsősorban az infláció jelent gondot az USA-ban, amely jelentősen csökkent a tavalyi 9 százalékról, de még messze van az ideálisnak tekintett 2 százaléktól. részletek
Hétfőtől gyakorolnak egységesen önmérsékletet a bankok a kamatszint esetében: a lakáshitelek kamatai legfeljebb 8,5 százalékosak, a vállalkozások pedig 12 százalékos kamatra juthatnak forgóeszközhitelhez. részletek
Többletet mutatott a szeptemberi költségvetés. A 33,7 milliárd forintos plusz arra volt elég, hogy az éves hiánytervnek most épp a 96 százalékánál tartson a kormány, ami egy százalékkal kedvezőbb, mint augusztusban volt. részletek
Forradalmi áttörés nem várható a megújulós energiatermelésben, a létező módozatok pedig megkerülhetetlenül korlátosak. Kiutat jelenthet az elektrolízises hidrogéntermelés, és fontos szerep juthat az áramtermelésben a kis, moduláris nukleáris erőműveknek. részletek