Egy Momo nevű ijesztő horrorfigurához kapcsolódik az utóbbi hetek egyik legbizarrabb közösségi médiás jelensége, aminek már halálos áldozata is van. A
részletek
A nyugat-nílusi lázat több mint fél évszázada jegyzik Magyarországon, el kell fogadnunk, hogy már szezonja is van. Önmagában nem olyan rettenetes, ahogy azt a neve sugallja, sokkal nagyobb baj lesz, ha megérkeznek a rokonai.
részletek
Víz, víz és víz. Az időjárás-jelentés mellé azért jó koncerteket is ajánlunk a fesztiválra, és mondjuk, milyen újdonságokkal találkoztunk. Például nem lehet még egyszer akkora baj, mint a Stromae-koncert előtt.
részletek
Bár az igazi zenerajongó mindig telhetetlen, most azért simán kijelenthetjük, hogy az utóbbi évek magasan legerősebb Sziget-kínálata az idei. Itt lesz a világ jelenleg egyik legfontosabb zenekara, valamint női és férfi szólóelőadója, kifejezetten erős lesz a derékhad is, de akik indie-, elektronikus zenei-, vagy világzenei-ínyencfalatokra vágynak, azok sem csalódnak majd. Így néznek ki az előttünk álló napok. részletek