Általában óvatosan bánok az erős jelzőkkel, de könnyen lehet, hogy jövő héten, a The Wake megjelenésekor a Voivod egyik kései klasszikusát vehetjük majd kezünkbe. A korábban közzétett két új szám is kifejezetten izgalmas, a zenekar klasszikus hangzását friss elemekkel ötvöző tétel, de a harmadikként érkező Iconspiracy minden korábbinál jobban megerősíti azt az előérzetemet, hogy a jelenlegi felállás erre az albumra ért össze teljesen, és egyáltalán nem félnek letérni az eddig járt ösvényről. A most közzétett szerzeményben ugyanis két és fél perc után egy olyan középrész érkezik, amihez még csak hasonlót sem hallottunk a részletek
Vannak a pillanatok alatt kultikus státuszt elérő bandák, őket bizonyos momentumok erre predesztinálják: a nyilvánvaló bátorság, a kompromisszumok elutasítása, a zsigeri megvalósító szándék, a tobzódó energiák, a kreativitás, a lángoló szabadságvágy. A Tudósok olyan elődökhöz vezethető vissza a mindennemű avantgard törekvések mellett konkrétabban, mint Captain Beefheart, a Bizottság, a Residents, a Blurt, ezek némelyike kortársuk is, akárcsak a megboldogult és szintén zseniális Ápolók volt. Ebből is látszik, hogy ne műfajokban gondolkodjunk, a Tudósok jazz-punkja zeneileg talán a Blurt-tel rokon leginkább, drMáriás üvöltve elbeszélő részletek
Teljesen egyértelmű, hogy amikor Sargentini azt mondja, hogy Magyarországon antiszemitizmus van, akkor álszent és hazudik – hangzott el a péntek reggeli Orbán-interjúban, de nem a miniszterelnöktől, hanem az évi 80 milliárd forint közpénzből működő közmédia riporterétől. Csak annyit tettünk, hogy leírtuk Nagy Katalin mai kérdéseit, ebből kiderül, hogyan képzeli a NER-gépezet az állampolgárok sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatását. részletek
Presser Gábor szerint tudomásul kell venni, hogy akik még komoly koncerteket adnak az idős generációból, koncertről koncertre bizonyítanunk kell, hogy kemény, tisztességes munkát nyújtanak a színpadon. Ő most az ironikusan érzelmes, szöszölősen igényes dalaiból „igényel vissza” huszonvalahányat egy, majd még egy ráadás koncert erejéig jövő hónapban a Budapest Sportarénában. Az egy szál zongorás műfajt színházi köntösbe öltözteti, néhány LGT-számot is becsempészve a szerzői dalok, színpadi zenék közé. A többi legyen meglepetés, mert mint mondja még iszonyatos forrásban van minden.. részletek
Goldblum – amikor éppen nem színészkedik, a Los Angeles-i Rockwell Table And Stage jazzvarietéjének állandó házigazdája. Most egy lemezen is megmutatja, hogy mit tud. részletek
Menő filmfesztiválokat tengerparton, pálmafák árnyékában és világvárosi nyüzsgésben szokás rendezni, de a kivétel erősíti a szabályt. Miskolc kockáztatott, akart és nyert. részletek
Úgy látszik, Nick Holmes pár évvel ezelőtti csatlakozása óta a Bloodbath új lendületet kapott, hiszen október végén érkezik az új lemez, The Arrow of Satan Is Drawn címmel. Egy poszton új tagot is avatnak az albummal, ő nem más, mint Joakin Karlsson, az idei év egyik legjobb black metal albumát elkészítő gitárosa. Maga a zene sokat nem változott, ugyanaz a HM-2 fetisiszta skandináv death metal, mint eddig bármikor, a gitárok ellenállhatatlan csúfsággal berregik végig a most közzétett új dal öt percét. Nemrég egy cimborámmal arról beszélgettem, hogy ez a hangzás voltaképpen azért jó, mert az ember szinte bármit játszhat, úgysem nagyon érteni, részletek