2016-ban jelent meg a Créme de la pop legutóbbi nagylemeze, azóta nem adott ki új felvételt a popslágerek swingesítéséről ismert csapat. Eddig, ugyanis alább meg lehet hallgatni a Venus Izmos kockahas című slágerének átdolgozását.
Az Izmos kockahas című Venus-klasszikust énekesnőnk, Kész Petra kérte, hogy dolgozzuk fel. A dal leírása és áthangszerelése közben derült ki számunkra, hogy ez is egy olyan '90-es évekbeli szerzemény, ami sokkal igényesebb az évtized magyar daltermésénél.
- mondta a számról Kertész Csaba gitáros, aki azt is elárulta, hogy a dalt kísérő klipet a kedvenc Tom & Jerry-jelenteikből válogatták össze. Már ha részletek
Vagy még idén is persze, de lehet majd jövőre Magyarországon is, ki tudja, ideje lenne már egy hazai koncertnek. A Light Up The Sky egyébként a második hivatalosan kiadott dal a november 2-án érkező No Tourists című nagylemezről.
részletek
Megfosztották az ukrán elnököt Verona díszpolgári címétől. Két év után az északolasz város vezetése a cím visszavonása mellett döntött. Utólag meggondolatlannak tartják a 2016-os odaítélését.
részletek
A Csuklyások – BlacKkKlansman az az első osztályú film, amelyen remekül lehet szórakozni: humora coeni, stílusa lehengerlő, cselekménye meghökkentő, ráadásul igaz történet. Ehhez jönnek még a parádés alakítások és a pörölyszerűen hatásos rendezés. És most az is jól áll a filmnek, hogy Spike Lee mindenkinél jobban tud mindent, és szerinte mindig neki lehet csak igaza. Kritika. részletek