27 hónap után hoztak egy normális döntést a brexitről

2018-09-30 16:02
A Munkáspárt hozott egy döntést, ami a megoldás felé mutathat.
részletek

Gyakorlatilag mindenki kilépett a Machine Headből

2018-09-29 22:03
Vagy lehet az egész, mármint Robb Flynnen kívül, természetesen, hiszen Flynn maga a Machine Head, mint tudjuk. Flynn bejelentéséből azt lehet megtudni, hogy Phil Demmel gitáros és Dave McClain dobos biztosan lelép a most következő turné után, de úgy néz ki, hogy Jared MacEachern basszusgitáros sem marad a főnök mellett, de ezt nem tudni. Az okokról annyit mond Flynn, hogy emberileg és zeneileg is eltávolodtak egymástól. A frontember elég önkritikusan úgy nyilatkozott, hogy túl szorosan fogta a gyeplőt, amivel megfojtotta a társait, illetve, hogy az a düh, ami benne volt, ugyan vitte előre a zenekart, de közben elidegenítette magától a társait. Aztán
részletek

Besúgók és provokátorok két felvonásban - Müller Péter Sziámi AndFriends a Madách Színházban

2018-09-29 22:02
Ez a hét most már visszavonhatatlanul a felületes zenei ismeretek elmélyítéséről szól, meg arról a nyilvánvaló, mégis gyakran figyelmen kívül hagyott megállapításról, hogy a személyes találkozás szinte bármilyen stílusú zenével óhatatlanul felülírja a steril körülmények között szerzett élményeket. Persze ilyesmi történt már máskor is, emlékszem, a tavalyi Szigeten kifejezetten meglepődtem, amikor a rendszeresen leragadok a világzenei színpad előtt, pedig Hajós András klasszikus önálló estje óta köztudott, hogy az egy szélhámosság. Szeptember utolsó péntekén a Madách Rockfesztivál első hetét záró Müller Péter Sziámi
részletek

Meghalt Marty Balin, a Jefferson Airplane gitáros-énekese

2018-09-29 22:02
76 éves korában, csütörtökön elhunyt Marty Balin, a Jefferson Airplane alapítótagja és énekes-gitárosa. Halálának hírét helyi idő szerint péntek este hozták nyilvánosságra, de az okát nem közölték. A Jefferson Airplane-t gyakorlatilag Balin alapította 1965-ben, a jellegzetes pszichedelikus hangzásukat a második lemezükön kezdték el használni, amikor Grace Slick énekesnő is beszállt a zenekarba. 1972-es feloszlásukig hét nagylemezt adtak ki, majd még egyet 1989-ben, amikor rövid időre ismét összeálltak. A zenekar a pszichedelikus rockzene egyik legalapvetőbb zenekara, a hatvanas években óriási sikereket értek el. A Jefferson Airplane
részletek

Egyszerű leszámolás állhat a kultúrharc mögött

2018-09-29 21:01
A Népszava névtelen forrásokra hivatkozva arról ír, több intézményvezetőt lecserélhetnek.
részletek

A nem vágyott élet prófétájának jóslata sosem volt még ennyire közel a megvalósuláshoz

2018-09-29 21:01
Orwell örök – ez benne a legjobb és a legrosszabb. Az 1984-et és az Állatfarmot nem forgatókönyvnek írta, mégis sokan annak használják.
részletek

Csintalan Sándor ismét a HírTV-ben

2018-09-29 21:01
Csak épp kicsit másképp. Új portréműsort indít a csatorna Apáti Bence műsorvezetésével. Csintalan Sándort érte a megtiszteltetés, hogy az első adás főhőse legyen.
részletek

A Miniszterelnökség tilthatta le egy festmény bécsi kiállítását

2018-09-29 21:01
Egy Pieter Bruegel-képről van szó, amelyet az utolsó pillanatban nem engedtek ki Bécsbe egy tulajdonosi jogvita miatt.
részletek

Egy talicskával lett világelső egy magyar dizájnstúdió

2018-09-29 21:01
Összecsukható, könnyen szállítható talicskájáért a legrangosabb nemzetközi design díjnak számító Red Dot Awardot nyerte el a magyar dizájnstúdió, a Flying Objects.
részletek

A kávé napja - Kávékóstoló az Erzsébet téren

2018-09-29 17:02
Szeptember végén számos országban ünneplik a kávé világnapját.
részletek

Országos Könyvtári Napok - Változatos programok Csongrád megyében

2018-09-29 17:02
A programok célja bemutatni az intézmény sokszínű szolgáltatásait, amelyek segítséget nyújtanak az emberek tájékozódásához, tanulásához, kulturált szórakozásához.
részletek

A Djabe és Steve Hackett (ex-Genesis) új koncertlemeze

2018-09-29 17:02
Másfél éven belül a harmadik közös lemezt jelenteti meg a Djabe és Steve Hackett, a Genesis együttes volt gitárosa.
részletek

Őszi Kulturális Fesztivált rendeznek Szegeden

2018-09-29 17:02
Csaknem háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket.
részletek

Vasárnaptól folytatódik az Uránia felirattal akadálymentesített sorozata

2018-09-29 17:02
Vasárnaptól folytatódik az Összhang, az Uránia Nemzeti Filmszínház felirattal akadálymentesített sorozata. A siketek és nagyothallók mozizását segítő program keretében magyar filmek, köztük a legfrissebb premierek láthatók.
részletek

Távozik az egri vármúzeum igazgatója

2018-09-28 23:03
Berecz Mátyás közös megegyezéssel távozik, a Magyar Hang értesülései szerint politikai okok miatt.
részletek