A horvát és olasz rendőrök közös akcióban több hónap nyomozás után először négy horvát, majd egy szerb állampolgárt tartóztattak le, akik még januárban több millió dollár értékben loptak el ékszereket a velencei Dózse-palotából. részletek
Mi sül ki abból, hogy sok évtizeddel a második világháború után az egykori angol kémnő, a volt náci Németország egy táncosnője és egy magyar holokauszttúlélő találkoznak? Révész Bálint Nagyi projekt című filmje nemcsak imádni való, de közkinccsé teszi egyes emberek magántörténelmeit is. Villáminterjú a nagyikat faggató unokával. részletek
Chuck Berry azt mondta róla, hogy ő legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallott, sokan a magyar blueskirálynak tartják. 1948. november 8-án született, a 70-es évektől énekel számos formációban. Kőbánya blues, Rossz vér, Hosszú lábú asszony – mutatunk tíz slágert, be tudja fejezni a dalszövegeket?
részletek
Több mint kétévnyi szakmai előkészítés után nyílik meg a Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás, előkerült egy meglepetésrajz is. részletek
Száz évvel az első világháború vége után még mindig használhatatlan Verdun környékének egy része: a francia állam által kijelölt tilalmi zónát a fel nem robbant lőszerek, valamint a földbe jutott mérgező vegyületek teszik élhetetlenné.
részletek
Az Álomból vár című lemezt a csapat szokás szerint együtt játszva vette fel, a nagyját hagyományos stúdió helyett egy felsőörsi nyaralóban. Már meghallgatható az album. részletek
„A felnőttek világából én annyit értettem sokáig, hogy a második pofon azért jött, mert az elsőnél nem kaptam le időben a szemüvegemet. Merthogy az milyen sokba kerül” – írja a hatvanadik születésnapjára nemrég megjelent önéletrajzi könyvében Szarvas József. részletek
Susan Faludi Pulitzer-díjas újságíró Előhívás (In the Darkroom) című kötetében elidegenedett apja életét igyekszik feltárni, aki 76 évesen jelentette be, hogy nemváltoztató műtéten esett át. A nyomozás során Faludi az identitás alapvető kérdéseit egyebek közt a magyarság, zsidóság, nem(iség) témáján keresztül járja körül. Az íróval Budapesten beszélgettünk az identitás kettős természetéről, az áldozatiságkultúra veszélyeiről, a férfiasság válságáról és a jobboldali populizmus erősödéséről. részletek
A Stenken hallgatható először az Esti Kornél új, ötödik albuma, az Eltűnt idő. „Hirtelen 30 évesek lettünk” – magyarázza az együttes a 11 számos lemez fő motívumát. részletek