Időnként hallani olyan szélsőséges esetekről, hogy a mobiltelefonok felrobbannak, égési sérüléseket, áramütéseket okoznak. Egy jó tanács a sok közül: ne aludjunk együtt a telefonunkkal!
részletek
A román kormányváltás mindent felborított, nem csak a pártcsaládok, de az intézmények között is egyre keményebb a harc. Nem indul könnyen az új Európai Bizottság, de lehet, hogy a magyarok mégsem veszítenek.
részletek
Minden Life Of Agony-lemez kurva jól kezdődik, de egy kivételével mindegyik elfárad, valamelyik rögtön az első szám után, az egy kivétel pedig természetesen a debütáló River Runs Red. A zenekar az új lemezén ráadásul az ott megkezdett, és mindeddig úgy tűnt, be is fejezett, nagyon depresszív, kilátástalanságról szóló sztorit folytatja, és a zenekar szerint azt a zeneiséget is idézik meg. Szerintem senki sem várja, hogy ez maximálisan így is legyen, hiszen eltelt több mint 25 (!!) év, és mert a zenekar természetesen rengeteget változott, nem csak a felállásában, hanem érettségben is. Amiben viszont tényleg visszanyúltak oda, hogy vastagabbra részletek
Fél évtized után ismét Magyarországon koncertezik a világ egyik legnagyobb hatású gitárosa, Tommy Emmanuel. November 10-én a Barba Negra Music Clubban vendége Ripoff Rasklonikov lesz. Az osztrák származású-dalszerző gitáros Y.G. Blues című dalának videópremierjével ünnepli a lehetőséget, amit itt a Lángolón lehet először látni.
[...] Bővebben!
részletek
A visszatérés most azt jelenti, hogy jön az albán származású londoni énekesnő második nagylemeze, amit jóval élőbbre tervez, mint a túlnyomóan elektronikus első albumot, aminek a turnéján még a Sziget egyik főfellépőjeként is koncertet adott Magyarországon. Az élő hangzásra bizonyíték az első bemutatott dal is, ami gyakorlatilag a 70-es évek diszkóját idézi meg egy az egyben. Valószínűleg lesz több ilyen dal is a lemezen, mivel a hírek szerint Nile Rodgers, a legendás Chic gitáros-vezetője is közreműködött rajta, és ha valaki, ő tudja milyen a klasszikus diszkó. Szóval itt az új dal alább, klipen és élőben is a vasárnapi MTV részletek
A Milkovics Mátyás és Izsó Bogi énekesnő alkotta electropop duó új videójában egy modernkori “western” vízióra invitál. A dal a múlt hibáin továbblépő ember és a természet együttműködésének egyfajta metaforája. A klipben megjelenő indián sámán szellem elvezeti a lovast a lóhoz, ezzel összeilleszti a megfelelő részeket. A zenében keveredik a repetitív, törzsi ritmusú, TR 808-as elektro dobgroove, a közé fonódó, lüktető analóg Moog basszus, a kihalt vidékek titokzatos neszeit szintetizáló egzotikus hangok, valamint az egészet körbeölelő nagyzenekari vonós és Melodica kíséret.
A videó ötletét többek között az adta, hogy Bogi részletek
61 éves korában, hétfőn elhunyt Timi Hansen, a Mercyful Fate és a King Diamond zenekarok basszusgitárosa. Hansen rákban szenvedett, emiatt a nemrég bejelentett Mercyful Fate-újjáalakulásnak sem volt részese, de akkor nem közölték, hogy mennyire súlyos a betegsége.
[...] Bővebben!
részletek
Szabadtéri 4akkordos Performansz, Feed The Mogul és MADRAPUR - mindhárom zenekar egy apropóból tartja együtt őszi első pesti koncertjét: megjelenik az új SZ4P lemez, igazi auentikus gumipank dalokkal. Sűrű szövegek, laza dallamok, 3 rész buli, 2 rész politika, 1 rész hülyülés!
[...] Bővebben!
részletek
Adam McKay tavalyi filmje, az Alelnök (Vice), nem tudta megugrani A nagy dobás sikerét, de egy teljesen korrekt portréfilmet készített Amerika egyik valaha volt legbefolyásosabb alelnökéről, akit az elhízott Christian Bale alakít.
[...] Bővebben!
részletek
Van bizony olyan, amikor a szinte éterire hangolt dalos-gitáros, azaz eredeti nevén singer & songwriter muzsika nyújtja a rock-megváltást. E megváltódás alatt most azt értjük, amikor sikerül egy húron pendülni az adott muzsikával a gazdag hangszerelésű varázslatba süppedés közben – mert ilyet még a klasszikusnak tartott progresszív és pszichedelikus zenék se mindig tudnak felmutatni –, és remélhetőleg most tényleg lesz ilyesmire alkalmunk.
[...] Bővebben!
részletek