Nem első alkalommal nyúl vissza Bródy János a múltba egy-egy jól sikerült daláért. Előző albumán is remekül szóltak az újraértelmezett felvételek, a sorozat pedig idén sem szakad meg. Ősszel megjelenő új nagylemezének egyik dala, A város, Koncz Zsuzsa 1974-ben megjelent, Gyerekjátékok című albumának gyöngyszeme. A „Bródyológusok” azonban tudják, hogy a dal eredetileg az 1973-ban bemutatott Locsolókocsi című filmben szerepelt először, igaz akkor még Tolcsvay László énekelte. A legújabb változat hangulata jól illik a karantén sújtotta város elnéptelenedett képeihez, és csak a két utolsó sor módosítása jelzi, hogy ma is érvényes részletek
Ez azt jelenti, hogy folytatódik a kőbányai Északi Járműjavító területén felépülő múzeum tervezése, ami a járvány miatt korábban bizonytalannak látszott. részletek
Azt is kérik, hogy a kormány adjon célzott támogatást az önkormányzatoknak, hogy az önkormányzati dolgozók cafeteriakerete is 400 ezer forint legyen.
részletek
Meghalt Millie Small jamaicai énekesnő, dalszerző, a My Boy Lollipop előadója. 73 éves volt, halálát stroke okozta. Millie Small mindössze 18 éves
részletek