Kristen Stewart nem bírja lekapcsolni az agyát, Maggie Gyllenhaal férje meg egy fával paráználkodik a bezártságban készítettetett kisfilmekben, amikre a Netflix kérte fel a filmvilág krémjét. részletek
Az Arena4-ről márciusban lehetett hallani először, három hónapra rá pedig már az NFL közvetítési jogai is az övék lettek. Úgy tűnik, a magyar piacon nincs késő beszállni a sporttévébizniszbe. részletek
Mivel a pedofil felvételekkel lebukó volt diplomata beismerte tettét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség eleve csak felfüggesztett büntetést kért.
részletek
91 éves korában elhunyt Ennio Morricone. A zeneszerzőt baleset érte, olyan szerencsétlenül esett, hogy egy római kórházban belehalt a sérülésébe. Morricone talán a filmtörténet legnagyobb hatású zeneszerzője volt, leginkább westernfilmekhez komponálta műveit, olyanokhoz mint az Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat. Ezeken kívül modern filmekhez is szerzett zenét, dolgozott többek között több Tarantino-filmen (az Aljas nyolcasét megkapta élete egyetlen Oscar-díját is az életműdíjon kívül), a Mars-menőakción, vagy hogy magyar vonatkozást is hozzunk, a Sorstalanságon. Egyébként élete során részletek