Be kellett zárni Anglia egyetlen koncerthelyszínét is

2020-09-19 04:02
Az emelkedő fertőzési számok miatt be kellett zárni Anglia egyetlen olyan koncerthelyszínét is, ami megvalósította a közösségi távolságtartást. A newcastle-i Virgin Money Unity Arenában külön elkerített részek voltak a színpad előtt, ahová kis csoportok tudtak jegyet venni. Olyanok léptek fel itt a nyár folyamán, mint Van Morrison, a Libertines, Frank Turner vagy a Maximo Park, és olyanokat terveztek még, mint a Kaiser Chiefs, Declan McKenna, a Bongo’s Bingo vagy Jack Savoretti. Utóbbiak már elmaradnak. Az Egyesült Királyságban az elmúlt napokban visszahozták a gyülekezési korlátozást, aminek értelmében hat főnél nagyobb csoportokban tilos
részletek

Nemzetközi slágerre készített remixeket Metzker Viktória

2020-09-19 04:01
A nyár egyik slágere volt Anne-Marie és Doja Cat To Be Young című közös dala, aminél a Warner Music Metzker Viktóriát kérte fel Magyarországról, hogy gondolja újra számot. Azért esett rá a Warner választása, mert a dj nyár a Corona Rhythm Of The Night című slágerének újragondolásával a világ legnépszerűbb zenei áruházának TOP 100-as eladási listáján a második helyig jutott. Metzker két verziót is készített, az egyik amolyan feel-good track, a másik pedig klubhimnusz lett. [...] Bővebben!
részletek

Új részleteket fedeztek fel Michelangelo egyik Pietáján

2020-09-19 01:01
A szobor tisztítása közben.
részletek

Érthetetlen okból pusztulnak tömegesen az amerikai madarak

2020-09-18 12:10
Több százezer vagy millió madár pusztulhatott el Új-Mexikóban.
részletek

A floridai apa megvédte a kisfia sokak szerint 18 pluszos maszkját

2020-09-18 12:10
Pedig csak egy Hooters-maszkról van szó.
részletek

Egymillió forintra emelték a kalauzt megkéselő támadó nyomravezetői díját

2020-09-18 12:09
Az augusztusban megszúrt nő jelenleg is kezelésre szorul.  
részletek

Halálra gázolt egy férfit a vonat Kőbányán

2020-09-18 12:09
A férfi feltehetően öngyilkos lett.
részletek

Önjáró hajót engedtek vízre, egy ember sincs rajta

2020-09-18 12:09
Egy ember sincs a fedélzetén, technológia irányítja.
részletek

13 óvoda és egy iskola tart zárva a koronavírus miatt

2020-09-18 12:08
Általános bezárásra nem készül a kormány.
részletek

Magyar államtitkár adott történelmi leckét a román államfőnek

2020-09-18 12:08
Az Orbán-kormány a határon túl az egy az egy ellen indulást és az RMDSZ-t támogatja.
részletek

Nem Bartók Béla arca került az első ezerforintosra

2020-09-18 12:07
Az 1999-ig használt bankjegy előlapjához egy akkor hetvenes évei elején járó mérnök ült modellt.
részletek

Azonosították a Dunában holtan talált férfit

2020-09-18 12:06
Öngyilkos lett a Csepelnél megtalált nyugdíjas.
részletek

Moszkva bejelentette: a Vénusz egy orosz bolygó

2020-09-18 12:06
Ha valóban van élet a Vénuszon, akkor jobb, ha elkezdenek oroszul tanulni – nyilatkozta Dimitrij Rogozin, a Roscosmos vezetője.
részletek

Dull Szabolcs a távozó indexeseknek ajánlotta német sajtódíját

2020-09-18 12:05
A kirúgott főszerkesztő szerint a távozó indexeseket illeti az elismerés.
részletek

Százmilliók otthonát nyelheti el a tenger

2020-09-18 12:05
2100-ra csaknem 40 centiméterrel nőhet a világ tengereinek szintje.
részletek