Huszonöt év után ismét a brit slágerlisták élén a Queen

2020-10-12 23:01
A Live Around the World a Queen nyolcadik élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.
részletek

Stork Natasa kapta a legjobb színésznő díját az antalyai filmfesztiválon

2020-10-12 23:01
Magyarországon a Mozinet forgalmazásában látható a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, eddig már több mint 10 ezren látták a hazai mozikban.
részletek

Oravecz Imre: Nem tudnak velem igazán mit kezdeni

2020-10-12 21:02
A Kossuth-díjas Oravecz Imre pályáját költőként kezdte, de életművének – melynek több fontos darabját is az elmúlt években adta ki újra a Magvető – koronája minden bizonnyal A rög gyermekei című regénytrilógiája (Ondrok gödre, A kaliforniai fürj, Ókontri). Többször megjárta Amerikát, de mindig hazajött, most szülőfalujában Szajlán él. Ott kerestük fel, hogy aztán mindenféléről beszéljünk a száz évvel ezelőtti paraszti élettől Kosztolányin és Adyn át Antall Józsefig, a rendszerváltásig, a kultúrharcig és az SZFE-ig.
részletek

Meghalt Margaret Nolan, a Goldfinger színésznője

2020-10-12 21:02
Hetvenhat éves korában meghalt Margaret Nolan, egykori modell és színésznő.
részletek

Káel Csabával tárgyalnak az SZFE oktatói és hallgatói

2020-10-11 22:02
A moziügyi biztos meghívását elfogadták.
részletek

Stork Natasa lett a legjobb színésznő Antalyában

2020-10-11 22:02
Hihetetlen utazás volt egy szerelmes lélek mélyére - mondta Stork Natasa, aki a törökországi fesztiválon vette át a legjobb színésznőnek járó díjat.
részletek

Demeter Szilárd: Semmiféle könyvet nem égetünk, nem darálunk

2020-10-11 22:01
Miután a szélsőjobboldalon újabban könyveket semmisítenek meg, a könyvszakmát pedig napok óta vegzálják, mert megjelent egy érzékenyítő mesekönyv a piacon, megkerestük Demeter Szilárdot, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként foglaljon állást. Demeter válaszolt, majd előzetes egyeztetés nélkül kirakta az interjút a Facebook-oldalára. Ebből több minden következhet.
részletek

Ezek az őszi erdő vitamindús gyümölcsei - 2 kilót is szedhetünk belőlük naponta

2020-10-11 20:03
Az erdő gyümölcsei nemcsak kulináris élményt nyújtanak, hanem az egészség megőrzését is szolgálják.
részletek

Perel a holokauszttúlélő nő lánya, mert azt állítják, anyjának leszbikus viszonya volt egy SS-őrrel

2020-10-11 20:02
Egy cseh történész szerint egy nő a leszbikus kapcsolatának köszönheti azt, hogy túlélte a haláltábort. Ezt a lánya tagadja, de hozzáteszi: az őr fontos szerepet játszott az anyja sorsában.
részletek

Régebben van hatalmon, mint Lukasenka, de simán lehet újabb 7 évre elnök

2020-10-11 20:02
Az egykori kolhozelnök, Rahmon 1992 óta uralkodik az országban, a vasárnapi választáson négy riválisa még kritizálni sem merte a tevékenységét.
részletek

Van olyan ország, ahol rekordalacsony az új fertőzések száma április óta

2020-10-11 20:02
Szaúd- Arábiában sikerült fékezni a járványt, Iránban viszont sosem volt még ennyi új fertőzött.
részletek

Húsz év a Gilmore-lányokkal, és még mindig nem unjuk

2020-10-11 20:01
A napokban ünnepli a bemutatásának 20. évfordulóját a Szívek szállodája, ami még ma is az egyik legüzembiztosabb feelgood-tévéélmény. Elmondjuk, miért.
részletek

Ezt a borzalmat látja otthon az alkoholista szülők gyereke

2020-10-11 18:17
Zsembery Péter új kötetével matinézunk.
részletek

Mi jár a fejében annak, aki úgy dönt: iszik és vezet?

2020-10-11 18:17
Bár úgy tűnik, a közeljövőben mégsem várható enyhítés, mégis mindig aktuális marad a kérdés: miért vezet valaki ittasan, és mennyire lehet visszatartó erejű a büntetés?
részletek

Egy éve ilyenkor: amerikai tinilányok csapdát akartak állítani egy pedofilnak, nem kellett volna

2020-10-11 18:17
Ahogy minden héten, ezúttal is összeszedtük, hogy melyek voltak azok a cikkeink, amiket a leginkább olvastak egy évvel ezelőtt. Egy éve ilyenkor a 24.hu-n.
részletek