Li Zsuj-csün (Li Ruijun) kínai rendező Porrá leszünk című filmje kapta a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című alkotásának ítélte oda a zsűri. részletek
Elhunyt Frank Tibor professzor, akadémikus, világszerte elismert egyetemes történész, anglista-amerikanista - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetősége szombaton. részletek
Remek alapötletre épül a Nyugati nyaralás című, a Kádár-korban játszódó magyar film: egy család úgy dönt, ha már nem tudnak kimenni a Nyugatra, itthon játsszák el, hogy dúsgazdag nyugat-németek. És a humornál meg a nosztalgiánál több is van benne. részletek
Antall József 1956-ban a barikád egyik, a taxisblokád idején pedig a másik odalán állt: erről szól a Blokád című film, amelynek már látható a hosszú előzetese. részletek
A műsorvezető azt mondja, belefáradt abba, hogy nem tudunk párbeszédet folytatni egymással. A Szemléleknek adott interjúban beszélt arról is, nem tart attól, hogy a köztévé visszahívná. részletek
Klímaszorongás, szolidaritás, az összefogás szükségessége. A Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Quartet szeptember végén About Time címmel megjelenő albuma a társadalmi felelősségvállalásra és a kiállás fontosságára is buzdít. Az Out of Sight című dalhoz az egykori gánti bánya holdbéli táján forgattak klipet, amit a hvg.hu-n mutatunk be először.
részletek