Miután a Sára Botond főispán által vezetett kormányhivatal az együttműködés hiányával magyarázta, hogy nem hárult el a Fűtött utca bezárásának veszélye, a fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) tételes cáfolatot juttatott el a HVG-hez. részletek
A Habsburg-család feje szerint a képviselőcsoport pártjai az európai integráció visszafordításán dolgoznak, miközben több párt Moszkvával is szoros kapcsolatot tart fenn, amivel saját országukat és az Európai Unió egészét is elárulják. részletek
Az „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” bibliai idézettel hirdetett a gyermekre koncentráló tematikus évet az Erdélyi Református Egyházkerület. Ehhez a közösséghez tartozik Zabola, az a székelyföldi település, ahonnan a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját menteni próbáló Kónya Endre is származik. részletek
A Kutyapárt listavezetőjét először nem is akarták beengedni a nyilvános előadásra, aztán mégis bemehetett, de végül az esemény indoklás nélkül elmaradt. részletek
Civil jogvédők segítségével a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán keresi az igazát a Pécs Pride szervezője, aki ellen itthon eljárás indult és vádemelés előtt áll. A szervező szerint az állam megsértette a gyülekezéshez való jogát és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. részletek
A Fidesz szavazói a praktizáló tisztségviselőkben és a hivatalnokokban, a Tisza Párt támogatói pedig a vállalkozói kreativitásban bíznak. Legalábbis ez következik abból, hogy a két párt kiket indít országgyűlési képviselőjelöltként az egyéni választókerületekben. részletek
Igazat adott a bíróság a K-Monitornak a nyomozást elutasító rendőrséggel szemben: többé nem zárhatják le érdemi vizsgálat nélkül a kormányhirdetések közcélúságát vitató, azokat pártpropagandaként kifogásoló bejelentéseket. részletek