A megemelt és kiterjesztett tranzakciós illeték szépen fialt a költségvetésnek, a megemelt hiánycélnak köszönhetően pedig máris jobban fest a hiány éven belüli felfutása. részletek
A romániai juhhimlő-kitörés óta fokozott ellenőrzést rendelt el a főállatorvos az élő kiskérődzők szállításával kapcsolatban. Az óvatosság érhető: Magyarország 78 éve mentes a kórokozótól. részletek
Első látásra csökkent a fizetésképtelenségek száma, de a magyar jogszabályváltozás torzítja az adatokat, és a valóságnál kedvezőbb képet fest. részletek
Nyaktörő iramú drágulásba kezdett a platina, a múlt héten közel 11 éves csúcsra emelkedett az ára, és a látványos ralinak az elemzők szerint még koránt sincs vége. Az árfolyam sokat köszönhet az elektromos autózás átmeneti megtorpanásának, de még annál is jóval többet a csinosba öltöző kínaiaknak. részletek
Súlyos betegség, amely gazdasági károkat is okozhat, a Romániában azonosított juhhimlő, bár viszonylag alacsony a kockázata, hogy Magyarországra is átterjedjen. A fertőzés eleve egy, a közös határtól távoli megyében ütötte fel a fejét, és a tavalyi 3 mázsányi juh- és kecskehús-behozatallal sem mondhatnánk, hogy meghatározó lenne az ágazat a két ország közötti külkereskedelemben. Azért vannak kockázatok. részletek
A gazdasági növekedés lassulása összefügg a politika jellegével, természetével, az intézményekkel, a gazdasági törvényszerűségek semmibe vételével – mondja Csaba László közgazdász-akadémikus, aki szerint a fő hatalmi centrumokat világszerte fokozatosan eluralja az illiberalizmus. részletek
Egyre tudatosabbak a néhány tízmilliós megtakarítással rendelkező prémium ügyfelek, akik a profi szolgáltatók segítségével gyarapítanák vagyonukat. A tapasztalatokról a HVG piaci szereplőket kérdezett. részletek
Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt. részletek