Szerinte nincs szó a paksi projekt kiszervezéséről, bár azt elismerte, hogy a kivitelezési szerződés módosítására már “nem kell annyi miniszteri engedély". részletek
Nem túl optimisták az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársai, akik összefoglalták azt, hogy mire számíthatunk a jövőben. A kockázatok világosak és fenyegetőek, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint a megoldások a kezünkben vannak, azonban az érvényben lévő klímapolitikák ezeket jelenleg figyelmen kívül hagyják. részletek
Beküldte az Európai Bizottságnak az uniós helyreállítási alap energetikai fejezetére vonatkozó terveit a kormány. Azt várják, hogy ettől majd nő az energiaszuverenitás, de nem látni, hogy a terv javítását célzó civil javaslatokat érdemben megfontolták volna. részletek
A Tiszán kívül a Dunán is rajzanak nyaranta a kérészek, de az itteniek később, igaz hosszabb időn át. Az ezüstös szárnyaikkal az esti fényben apró angyalokként rebbenő rovarok négy évtized múltán jelentek meg ismét, de a fényszennyezés komoly kihívást jelent a számukra. Megóvásuk viszont már Budapesten is biztosított. A kérészekről és az őket védő speciális fénysorompókról Kriska György biológus beszélt a hvg.hu-nak. Videón az idei rajzás. részletek