A vita során az egyik demokrata párti képviselő az „ördöggel kötött alkunak” nevezte a csomagot, amely jelentős adócsökkentéseket tartalmaz a gazdagoknak, miközben milliókat zár ki az egészségügyi ellátásból. részletek
Megengedi, hogy ha állami cégnek tartoznak, e tartozás kifizetésére a kormány előzetes engedélyével naptári éven túli futamidejű, működési célú adósságot keletkeztető ügyletet köthessenek. részletek
A Telex szerint az elmúlt hetekben 150-200 embert is elküldtek a kínai akkugyártótól, de ha a tendencia folytatódik, a szám magasabb is lehet. A CATL szerint nincs csoportos létszámleépítés, sőt, még bővültek is. részletek
A vonatok, a sínek és a többi vasúti berendezés nagy része is akkor készült, amikor még nem hetekig tartó hőségriadót kellett kibírni. A MÁV részletesen megírta a HVG-nek, mit tesznek, hogy minél kevesebb baj érhesse az utasokat, vagy hogy ha már gond van, akkor hamar lehessen beavatkozni. részletek
2024-ben Irán olajtermelése 1978 óta nem látott magasságokba emelkedett, a Bloomberg elemzője szerint az amerikai szankciók már csak papíron léteznek. részletek
Június végéig kellett volna leadni egy szociális klímatervet, ez nem sikerült. A pénz nem úszott el, de a csúszó programot a szegények pénztárcája meg fogja érezni. részletek