75 milliárd forint jutna jövőre az álláskeresési járadékra az idei 55 milliárd helyett. A több mint egyharmados növekedésre a legvalószínűbb magyarázat a közszférában történő jövő évi leépítések. részletek
Malajziában vádat emeltek a nemrég megbukott miniszterelnök ellen, mert több mint egymilliárd dollárt vágott zsebre egy állami fejlesztési alapból. Legalábbis ezt állította az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma 2015-ben. részletek
Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádió műsorában beszélt arról, hogy nem terveznek hosszabbítást, 2019 végéig tart az 5%-os lakásáfával kapcsolatos adókedvezmény. A Portfolio számításai szerint a lépésnek komoly, érezhető hatása lesz. részletek
A 24.hu megszerezte az ügyben indított OLAF-vizsgálat zárójelentését. Ebből az derült ki, hogy több mint két tucat cég érintett, amelyek között Matolcsy György jegybankelnök egyik unokatestvérének cége is ott van. Az ügyben január óta nyomoznak, de még nem hallgattak ki senkit. részletek
A könyvelők igen nagy része nem fogja vállalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé történő adatszolgáltatásból adódó plusz adminisztrációt az ügyfeleik számára – derül ki a könyvelői fórumokból. Ezért itt az ideje áttérni az online számlázásra, mivel a digitalizáció egy kapocs a NAV-adatszolgáltatás, az ügyfelek és könyvelők között, mely a jövőben egyre inkább megkönnyíti és gyorsítja a könyvelői munkamenetet. További érv, hogy hosszú távon várhatóan az lesz a NAV célja, ne csak a 100 ezer forint feletti áfa-tartalmú, hanem az összes számlát be kelljen majd küldeni neki, ehhez viszont muszáj lesz teljesen áttérni az részletek
A Mol Nyrt. bruttó 7 forinttal emelte szerdától a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 399 forintra, a gázolajé 407 ... ... részletek
A kormány egyelőre nem számol szja-csökkentéssel, a kedvezményes lakásáfát pedig nem hosszabbítják - többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Nemzetközi ... ... részletek
Idén a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet végzők minimális nettó rezsi óradíja 2 253 forint - tette közzé a kormány a Magyar Közlönyben. A rendelet augusztus elsején lép ... ... részletek
Pozitív kezdés után nagy nyereséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok - írja az MTI. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,79 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,78 százalékkal ... ... részletek
Mégsem szerdán, hanem csütörtök reggel kezdik meg a Dunában, az Erzsébet-hídnál talált világháborús robbanótest azonosítását és kiemelését a tűzszerészek - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának ... ... részletek
Júliustól folytatódnak a TISPOL ellenőrző akciók az országban. Az országos rendőrfőkapitány emellett fokozott ellenőrzést rendelt el nyolc megyében - adta hírül a police.hu.
Az országos rendőrfőkapitány ... ... részletek
Átvágtak egy gázvezetéket kedden Balatonföldváron, a kiáramló gáz meggyulladt, egy ember megsérült - írja az MTI a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése nyomán. Az eset a Munkácsy Mihály ... ... részletek