A lakásfelújítás rendre kimarad az otthonteremtési támogatások fő csapásirányából, pedig az állomány elöregedett, és minél tovább halogatják a lakók a felújítást, annál többe kerül majd nekik. A kormány eddig állítólag azért utasította el az ÉVOSZ mentő javaslatait, mert tart a számlavásárlásoktól. A lakásfelújítások évi 500 milliárdos üzletéből 300 milliárd forint láthatatlan az állam előtt. részletek
A OneCoin nevű kriptopénzes csalás vezetőjét, Konstantin Ignatovot a Los Angeles-i nemzetközi reptéren kapták el, testvérét még keresik. Magyarországon több ezer ember dőlt be a klasszikus piramisjátéknak, melyből összesen több mint 2 milliárd eurót vettek ki a csalók. részletek
Simonovits András nyugdíjszakértő az Élet és Irodalomban megjelent cikkében bírálta az MNB versenyképességi programjának nyugdíjakra vonatkozó pontjait. részletek
A hódmezővásárhelyi Lakásügyi Tanács szocialista elnökének lakásügyével támadta Márki-Zay Pétert a helyi Fidesz. Most az elnök közölte, hogy törvényes úton jutott a lánya lakáshoz. Ráadásul ebben őt fideszes képviselők is támogatták, akik most elővették a korábbi ügyet, hogy ellenfelüket eláztassák. Azt azért elismerte, hogy hibázott. részletek