Minden közel harmadik ingatlannak csökkentették az árát idén a hirdetők, és átlagosan 10 százalékkal. Nem mindegy azonban, hol nézzük, van – és nem is kevés hely –, ahol inkább többet kérnek az ingatlanokért, mint tavaly. részletek
Évi 1200-1500 kilométernyi vízvezeték felújítását ígéri a felelős államtitkár. A 40 ezer kilométernyi elöregedett vezetéket tekintve ez sem hoz majd gyors eredményt. részletek
Az I. a XII. és V. kerület mellett immár ott van az egymilliósok klubjában a II.. a VI. és a XIII. kerület is. A pesti négyzetmétert a XII. kerületben mérik a legdrágábban, és a XX. kerületben a legolcsóbban. részletek
A költségvetésben tervezettnél is sokkal nagyobbra nőtt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2023-as hiánya. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és a számokból kiindulva kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására. részletek
Az eredeti tervek szerint épp húsz éve nyitották volna meg, de még most is várniuk kell azoknak, akik a Rác fürdőben szeretnének kikapcsolódni. A főváros eredetileg a mellé épült szálloda eladásából vagy bérbeadásából fedezte volna a hányattatott sorsú fürdő ismételt megnyitását. Eddig azonban két pályázat is sikertelen volt, most jöhet a harmadik. A BGYH szerint azonban ez a pénz már nem is kell a felújításhoz. részletek
Az indoklás szerint Oroszország továbbra is destabilizálja az ukrajnai helyzetet, így a 2014-ben bevezetett szankciót ismét meghosszabbította az Európai Unió. részletek
Kivándorlókról, vendégmunkásokról, akkugyárakról és az egész újraiparosítással kapcsolatos szerencsétlen kormányzati munkamegosztásról beszélt Bod Péter Ákos a Portfoliónak. részletek