Dühös vagyok, hogy börtönben kellett felnőniük a gyerekeimnek

2020-05-24 01:04
Miután bezárták a tranzitzónákat, megkérdeztünk egy iraki családot, milyen volt az élet a világ szeme elől eldugott táborban. A gyerekek nem tudták, mi az az autó, és meglepődtek, hogy a táboron kívül is élnek.
részletek

Engedte vezetni hatéves fiát és élőben közvetítette a két kilométeres utat

2020-05-24 01:04
A 37 éves csengődi férfi kétszer is volán mögé ültette a fiát.
részletek

Fel tud robbanni az autóban felejtett alkoholos kézfertőtlenítő

2020-05-24 01:04
Texasi tűzoltók figyelmeztettek a veszélyre.
részletek

Jordan egyik mezszámát is kihúzták az ötös lottón

2020-05-24 01:03
Nem volt telitalálat, de 34 ember vihet haza több, mint egymillió forintot.
részletek

Vizsgálódnak a nő ügyében, aki agyhártyagyulladásba halt bele, miután nem fogadták a kórházak

2020-05-24 01:03
A kétgyerekes anya 33 éves volt. A Népegészségügyi Központ kivizsgálja, mi történt.
részletek

Niedermüller: Semmiféle zsarolásnak nem engedek, szigorúan ellenőrizzük a vendéglátóhelyeket

2020-05-24 01:03
Több erzsébetvárosi vendéglátóhely is tiltakozik egy önkormányzati rendelet ellen, és azt ígérik, 22 óra után is nyitva tartanak. A polgármester bekeményít.
részletek

Orbán: Ügyelni kell a higiéniára

2020-05-24 01:03
A kormányfő a Nemzeti Kulturális Tanács ülésén beszélt a járvány elleni védekezésről.
részletek

Megérkezett a japán Avigan gyógyszer tesztelésre Magyarországra

2020-05-24 01:03
A favipiravir összetevőjű gyógyszerből száz ember fog kapni ellenőrzött körülmények között.
részletek

34 vonalon ritkít járatot a MÁV, állítja egy vasúti szaklap

2020-05-24 01:03
12 vonalon naponta csak egy oda-vissza járat maradna, másik 22 vonalon pedig buszokkal váltanának ki egyes járatokat.
részletek

Fegyverrel ment virágboltot rabolni egy szegedi férfi

2020-05-24 01:02
Egy órán belül elfogták a rendőrök, és őrizetbe vették. Kiderült, hogy két nappal korábban a postát próbálta kirabolni.
részletek

A szakképzést folytató iskolák június 2-től újra működhetnek nappali munkarendben

2020-05-24 01:02
Megjelent az iskolák júniusi működéséről szóló kormányrendelet.
részletek

Egy robogós futár állította meg a rendőrök elől menekülő autóst a Bajcsy-Zsilinszky úton

2020-05-24 01:02
Kétszer is elé állt a kék Suzukinak. Csak nagy nehezen tudták ezután megbilincselni a rendőrök a férfit.
részletek

Dorosz Dávid: A főváros a lehető legkevésbé szeretné bevonni a kormányt a Lánchíd felújításába

2020-05-24 01:02
Naponta ellenőrzik a híd állapotát, és folyamatosan javítják. Több forgatókönyvet vizsgál a főváros a híd felújításáról.
részletek

Új korszak kezdődött az egyetemi oktatásban is

2020-05-23 15:05
Normál oktatási rendre készülnek ősztől az egyetemek, már ahol gondolkodnak ezen, a többség ugyanis egyelőre a vizsgák és diplomavédések biztonságos lebonyolítására fókuszál. A karanténidőszak alatti távoktatást többen pozitívan értékelték, és jelezték, egyes elemeit érdemes lesz megtartani, de a rendkívüli szemeszter sikerességét a vizsgákon elért eredményeken lehet majd lemérni.
részletek