Szeptember 2-án lenne hetvenöt éves a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akinek hírnevét a Magyar Televízió Rózsa Sándor-sorozatának címszerepe alapozta meg. részletek
Másodszor töltötte meg a Budapest Parkot idén a Carson Coma, ezúttal egy minifesztivált rendeztek számos általuk kedvelt fellépővel. Fekete Giorgioék koncertjén megjelent az egyik dalra a megénekelt Kollár-Klemencz László is, és az is kiderült, jövőre tovább emeli a tétet az öt éves zenekar. Mutatjuk, hogy látta a fotósunk, Kriza Márton a fesztivált. részletek
Azt akarták bebizonyítani, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros parkjai elhanyagoltak, de nem sikerült. Egy állami tulajdonú területen fotózott gaz nyerte meg a pályázatot. részletek
Csak felszerelés után szembesült a miniszterelnöki hitvallással felújított iskolája falán a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, de csak akkor takarja le, ha megérkezik a belügyminisztériumi állásfoglalás. A csepeli alpolgármester Gyurcsányt idézve bizonygatta, hogy a táblával minden a legnagyobb rendben. részletek
A független országgyűlési képviselő egyetért Pestyvel abban, hogy Mészáros Lőrinc ostoba, de szerinte neki is világosan kell látnia, hogy az ostobák gazdagodása visszanyúlik Orbán Viktor enyves kezéig. részletek
A külföldi kormányoknak fejfájást, a nemzetközi pártoknak kampánytémát, a szélsőjobboldal híveinek muníciót szolgáltat a nemzetközi sajtóban egyre gyakrabban szereplő Orbán Viktor. De hogyan jutott el a magyar miniszterelnök a német Bild szerkesztőségéből a katari pódiumbeszélgetésen át Tucker Carlsonig, egyáltalán kinek készülnek ezek az interjúk, és mennyire számítanak a nemzetközi politikai porondon? részletek
Másodszor halasztják el betegség miatt Törley Katalinék munkaügyi perének tárgyalását. Marosi Beatrix a héten azért még ki tudott rúgni egy csepeli tanárt. részletek
Akadt, aki viszonylag kisebb összeget, 250 ezer forintot adott kölcsön Almásinak, de megesett, hogy valakitől egyszerre 6,5 milliót csalt ki a korábbi olimpikon. részletek