Az ír fapados légitársaság 66-ra bővíti úticélpontjai számát, egyben a magyar kormány kikezdése mellett is a hazai piac legnagyobb játékosa kíván lenni. Idén jelenős befektetések nyomán lehagyhatja a Wizz Airt, egyben a hazai piac vezetői pozícióját is tovább erősítheti.
részletek
A környezetvédelem számos területén van még hová fejlődniük az uniós tagállamoknak, például a hulladékgazdálkodásén és a levegőminőségén. Az EU-s szabályokat nem minden esetben alkalmazzák megfelelően, lenne tennivaló az energiaszegénységgel, a vízválsággal és a Natura 2000 területek kezelésével is – derül ki az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosával, Virginijus Sinkevičiusszal készült interjúban, amelyben szóba kerülnek a farkasok és az akkugyárak is. részletek
Tovább gyűrűzik a kegyelembotrány, a köztársasági elnök lemondása után már túlárazott szerződésekről és rendszerszintű korrupcióról is szó van; a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, akkorát gyengült a magyar gazdaság. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója. részletek
A Nemzeti Választási Bizottság ugyan jóváhagyta az LMP népszavazási kérdését a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvény hatályon kívül helyezéséről, de a Lázár János vezette minisztérium fellebbezett. részletek
1600 kilométeres határ választja el a három balti államot Oroszországtól és hűséges szövetségesétől, Fehéroroszországtól, és bár Észtország, Lettország és Litvánia igyekszik betartani a szankciókat, de ez nem túlságosan könnyű, mert a leleményes kamionsofőrök gyakran meglelik a kiskaput. részletek