Ezt közölte Pakisztán népével az ulémák (vallási vezetők, bölcsek) tanácsa. A legfőbb uléma a londoni Financial Timesnak magyarázta el, hogy mit is jelent a fatva ebben az esetben. részletek
Ezzel a kissé meghökkentő címmel közöl összeállítást a Deutsche Welle, a lengyelországi gazdasági-politikai berendezkedést elemezve. Csendesen megjegyezve, hogy a választói tömegek „megvásárlására” épülő modell működhet. részletek
Jóval kevesebb dolgozóval, kicsit alacsonyabb árbevétel mellett növelte jelentősen adózott eredményét a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt. részletek
A kormány felülvizsgálta a naperőművek telepítésének szabályait és döntött arról is, hogy fejlesztésbe fog – 4 milliárd forintot szánnak beruházásokra. részletek
Matolcsy Ádám és Matolcsy Máté is remek ütemérzékkel váltottak bankot korábban. Apjuk, Matolcsy György jegybankelnök szerint banktitok, kimentették-e a fiai a betétkivétel korlátozása előtt az NBH-ban tartott pénzüket. részletek
A korábbi tervektől eltérően mégsem indul élesben júliustól az azonnali fizetési rendszer, ekkor csak a próbaüzem kezdődik. E-mail-címre majd csak 2020 március 2-ától tudunk utalni. részletek