Harmadik elnöki mandátumáért is harcba száll Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szlovén vezetője – számolt be róla az MTI. részletek
Három nappal a hollandoktól elszenvedett, kiütéses vereséget követően a török szövetség szerződést bontott Senol Günessel, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával – írja az MTI. részletek
A Bayern München labdarúgócsapata bejelentette Lovro Zvonarek szerződtetését a a horvát első osztályban szereplő Slaven Belupo együttesétől. A 16 éves támadó középpályás egyelőre nem lép pályára új klubjában, mert a mostani évadot kölcsönben továbbra is a Slavennél tölti. részletek
A súlyemelők idei világbajnokságát december 7. és 17. között az üzbég fővárosban rendezik meg, s ugyancsak Taskentben tartják a sportági világszövetség (IWF) elnökválasztó kongresszusát december 20-án és 21-én – írja az MTI. részletek
Hasulyó Dániel bronzérmes lett a férfiak 18 kilométeres hosszútávú versenyén a vasárnapig tartó balatonfüredi SUP-világbajnokság első döntős napján, pénteken – írja az MTI. részletek
Hegedüs Lajos augusztus 31-én bontott szerződést a labdarúgó NB I-ben szereplő Pakssal, így szabadon igazolható játékosként bármelyik csapat szerződtetheti. A Nemzeti Sport megkeresésére a 33 éves kapus elmondta, a célja továbbra is az első osztályban védeni, ám nem zárkózik el semmilyen lehetőségtől sem. részletek
Az október 1-jén megjelenő FIFA 22-ben a hivatalos válogatott szerelést viselő magyar labdarúgó-válogatottat irányíthatják a játékosok – írja az MLSZ közleménye. részletek
A 19. század vége óta sokat változott a világ átigazolási piaca, és nem mindig minden rekorder érte meg az árát. Viszont akadt velük kapcsolatban néhány különleges történet. részletek
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője ellenzi azt az elképzelést, hogy 2026-tól kétévente rendezzenek világbajnokságot az eddig szokásos négyéves ciklus helyett. részletek
Lewis Hamilton (Mercedes) nyitott az élen az Olasz Nagydíj első szabadedzésén. Az időmérő előtti egyetlen gyakorláson Max Verstappen (Red Bull) zárt a második pozícióban, míg a harmadikként Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas végzett Monzában. részletek
Matolcsi Réka tavaly csatlakozott egy fővárosi futóklubhoz, idén júliusban vett részt élete első futómegméretésén, ehhez képest immár az őszi félmaratoni lebeg a szeme előtt. részletek
Valtteri Bottas szerezte meg a rajtelsőséget az Olasz Nagydíj sprintkvalifikációjára. A Mercedes finn versenyzője a hétvégén eddig meggyőző teljesítményt nyújtó Lewis Hamiltont legyőzve nyerte meg a monzai időmérőt, a harmadik rajtpozíciót Max Verstappen szerezte meg a Formula–1 történetének második sprintkvalifikációjára. részletek
A labdarúgó NB I 6. fordulójának nyitó mérkőzésén a Debreceni VSC gól nélküli első félidő után 5–0-ra kiütötte a Gyirmót FC Győrt az újoncok összecsapásán. részletek
A német Bild újabb, a premier előtt bemutatott részleteket idézett a hamarosan megjelenő netflixes dokumentumfilmből, amely a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacherről szól. A családtagoktól idézett mondatokból következtetni lehet a német legenda állapotára is. részletek