A szokásosnál jóval nagyobb alkotás a Tizennégy karátos autó című regény névadóját ábrázolja, egy közeli játszótér pedig az özönvizet egyedül túlélt hajó másával gazdagodott.
részletek
Budapesttől nem messze van egy község, ahol nem kell helyi iparűzési adót fizetni. A szisztéma legális, de Csomádon jut egy lakosra a legtöbb adóhátralék.
részletek
Több tagállam sem támogatja Trócsányi László leköszönt igazságügyi miniszter megválasztását az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságba. Ha őt nem fogadják el, akkor az egész testület bukik. Orbánnak ... ... részletek
Amerikai szenátoroktól tagadta meg Oroszország a vízumot - derült ki kedden Chris Murphy amerikai demokrata párti szenátor közleményéből. A connecticuti Murphy, a szenátus külügyi bizottságának tagja kétpárti ... ... részletek
Minden szerbiai főútvonalra vonatkozó útdíjat vezethet be a belgrádi kormány, amely megelégelte, hogy a teherautók az autópályákra érvényes díj miatt kerülőutakon szennyezik a környezetet. A szerb kormány ... ... részletek
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt mondta, hogy a 2020-as lengyel költségvetés, amelyet idén ősszel, a parlamenti választások idején fogad el a parlament, nullszaldós lesz, azaz nem lesz költségvetési ... ... részletek
Az iskolaszerekben esetleg előforduló, szemmel nem látható veszélyes nehézfémek vizsgálata a gyermekek egészségének védelme, az egészségkárosodás elkerülése miatt szükséges. részletek
A lemondott, de ismét az olasz miniszterelnöki székre pályázó Giuseppe Conte vette át az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében a balközép Demokrata Párttal (PD) folytatott kormányalakítás vezetését kedden ... ... részletek
Műholdfelvételek szerint a tavalyinál mintegy négyszer több tűz tombol az Amazonas vidékén, nemcsak Brazíliában, hanem Peruban, Bolíviában, Paraguayban és Argentínában is észleltek erdőtüzeket - olvasható ... ... részletek
Pótlólagos közös intézkedésekről állapodott meg a szíriai Idlíb tartományban folytatott "terroristák" ellen harccal kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdodan török elnök kedden a Moszkvához ... ... részletek
Az Sz-400 rakétavédelmi rendszer újabb ütegének Törökországba érkezését jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkvához közeli Zsukovszkijban, ahol kedden török hivatali partnerével, Recep Tayyip ... ... részletek
A befektetők aranybányája lesz Írország - írja egy friss elemzés, mert bár a szigetország az utóbbi években egyáltalán nem bánt rosszul a megújuló energiás, főként szélenergiás beruházásokkal, a 2030-as ... ... részletek