Közel negyedével drágultak a lakások Budapesten egy év alatt

2019-11-07 20:04
Vidéken is több mint 20 százalékos áremelkedés volt tapasztalható, a községek azonban lehúzzák az átlagot.
részletek

Magyarországot megdicsérte, Európa fölött fellegeket lát az IMF

2019-11-07 20:04
Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint. Ugyanebből az is kiderül, hogy lassul az euróövezet gazdasági bővülése, különösen a kereskedelem és a feldolgozóipar teljesítményének mérséklődése miatt.
részletek

Magas árak, kevés zöld – őszintén beszélt a budapesti gondokról a kormány és az MNB

2019-11-07 20:03
A kormány nem nagyon hangoztatja, hogy lakhatási válság lenne Magyarországon, hogy kevés a fővárosi zöldfelület, illetve a tömeges kivándorlást sem részletezi túl, ehhez képest az Országos Urbanisztikai Konferencián egy helyettes államtitkár és az MNB főosztályvezetője is részletesen beszélt ezekről a problémákról.
részletek

Megerősítették: Várhelyinek szánja Von der Leyen a bővítést

2019-11-07 20:03
Már csak a britek hiányoznak a képletből. A magyar jelölt összeférhetetlenségéről jövő kedden dönthet az EP jogi szakbizottsága.
részletek

Szociális tűzifaként osztogatják a luxusszálló miatt kivágott fákat

2019-11-07 20:03
A milliárdos állami támogatásból épülő Grand Hotel Tokaj építése miatt volt szükség a favágásokra.
részletek

Nem férnek hozzá a fizetésükhöz a postások

2019-11-07 20:03
Túlterheltség miatt akadozik a Takarékbank netbankja.
részletek

Elemezte a családvédelmi akcióterv hatását Brüsszel, íme a vélemény

2019-11-07 20:02
Kijött az Európai Bizottság új jelentése: nehéz időszakot jósolnak Magyarországon.
részletek

Adóemelés miatt emelkedhet az alkohol, a dohány és az üzemanyag ára

2019-11-07 20:02
A sörnél, a pezsgőnél és a gyömölcsbornál várhatóan 10 százalékos emelés lesz.
részletek

Karácsonyék is megpróbálnák visszavenni a Csatornázási Műveket

2019-11-07 20:02
Ezzel már Tarlós is többször próbálkozott, most Atkári János feladata lenne az ügy előkészítése.
részletek

Jó oka van Orbánnak, hogy udvaroljon a törököknek

2019-11-07 20:01
Mert megteheti – két szóban így lehetne a legjobban összefoglalni, miért közeledik látványosan Törökországhoz Orbán Viktor. Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatásának hátterében ennél pragmatikusabb részletek is megbújnak: a keleti nyitás a magyar kereskedelemnek és a belpolitikai üzeneteknek is kedvezhet. Na meg persze az Orbán-család személyes kapcsolatainak.
részletek

Nem ér véget az Erdogan elleni tüntetés, teljes káosz Budán

2019-11-07 18:01
A demonstrálók macska-egér játékot játszanak a rendőrökkel, a közlekedés lebénult.
részletek

Karácsony: Nincs az a diplomácia cél, ami legitimálna azt, hogy egy ország miniszterelnöke háborús bűnösökkel bájologjon

2019-11-07 18:01
Szomorú, hogy ezt a magyar kormány nem érzi így, sőt még meg is bénítja a fél várost egy napra Erdogan látogatása miatt, írja a főpolgármester.
részletek

A HIV újabb változatát azonosították

2019-11-07 16:07
A szakértők szerint a jelenlegi terápiák hatékonyak az új törzzsel szemben.
részletek

Már tárgyalnak Stephen Kinggel az Álom doktor folytatásáról

2019-11-07 16:06
Mike Flanagan rendező nagyon lelkes.
részletek

Vad-Horváth Zoltán: Amikor két giroszt kaptál hétszázötvenért, akkor már komoly baj volt

2019-11-07 16:06
A magyar street food szárnyal. Vagy mondjuk úgy, hogy egyre népszerűbb, de még mindig sokat kell fejlődnünk. A Magyar Street Food Egyesület elnökével beszélgettünk.
részletek