A kukaholdingnak is nevezett NHKV a jövőben 7-11 milliárd forinttal kevesebbet fizetne a budapesti szemétszállításért felelős FKF-nek. Ez a házak előtt felhalmozódó szeméthegyekkel fenyeget. A budapestiek ... ... részletek
Megkezdődnek az egyeztetések az idei évre szóló béremelésről a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV). A főpolgármesteri hivatalban egyelőre tíz százalék körüli egységes emeléssel számolnak. Először ... ... részletek
Példátlan módon fel kellett függeszteni a Magyar Turisztikai Ügynökség által legalább 100 szobás hotelek felújítására kiírt pályázatot, mert a pár nap alatt beérkezett kérelmek forrásigénye többszörösen ... ... részletek
A korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda munkássága, de Csukás István és Herczeg Ferenc, sőt még az angol krimiszerző, Agatha Christie is helyet kapott a hamarosan megjelenő ... ... részletek
Két lépcsőben, először 2019-ben 8 százalékkal, 2020-tól pedig további 30 százalékkal emeltek a hallgatók által megpályázható ösztöndíjakon. Februártól ismét változik a hallgatói normatíva, éves összege ... ... részletek
Magyarországon a vegy- és a gyógyszeripar használta fel a legtöbb energiát az iparon belül 2018-ban, a szegmensre 48,4 petajoule jutott, ami az egész ipar 186,7 petajoule-os igényének a 25,9 százaléka ... ... részletek
4 napos munkahét lesz Finnországban? A legújabb bezzegskandináviázásról derült ki, hogy totális kamu. Az álhírt Magyarországon is sok helyen átvették. De ki találta ki? És miért? részletek