Gyors pénzügyi segítség a vállalkozásoknak

2024-12-18 14:03
A vállalkozások hiteligénylése sosem tartozott a legegyszerűbb folyamatok közé, de vannak, akik szerint ennek nem kell továbbra is így lennie. Ha az ügyfél által benyújtott dokumentáció megfelel az elvárásoknak, akár öt munkanapon belül hitelhez juthatnak a gyarapodni vágyó vállalkozások. Horváth Ágnes, az MBH Bank középvállalati üzletágának kiemelt szakértő vezetője, az MBH Rapid vállalati hiteleket bemutatva mondta el nekünk, hogy pontosan mivel spórolnak időt a cégeknek, illetve az idén tapasztaltak alapján miként tekintenek a jövőbe.
részletek

Ki, mire és hogyan kaphat 10 százalékos önerővel lakáshitelt a gyakorlatban?

2024-12-18 14:03
2024-től az első saját otthonukat megvásárló fiatalok akár 10 százalék önerővel juthatnak lakáshitelhez, ami jelentős könnyítés az egyébként minimálisan elvárt 20 százalékhoz képest. Ez ugyanis azt jelenti, hogy például egy 60 millió forintos lakás megszerzéséhez 12 millió forint helyett akár 6 millió forint is elegendő lehet. De kik kaphatnak 10 százalékos önerővel lakáshitelt, milyen feltételei vannak az egyes bankoknak a jogszabályban foglaltakon túl? Ezt járják körül az alábbiakban a Bankmonitor szakértői.
részletek

Az NGM csúnyán elszámolta a „megfizethető lakhatás” intézkedéseit

2024-12-18 14:03
Egy intézkedést – ami nem is kormányzati intézkedés – kétszer számoltak bele a 10+1-es listába. A gazdasági minisztérium szerint az is intézkedés, hogy egy ötlet „kidolgozása került elő”.
részletek

Kriptó és részvény is jöhet: bevállalós a Z generáció a befektetésekben

2024-12-18 14:03
A fiatalabb magyar befektetők is követik az európai trendet, miszerint nagyobb arányban tartanak és potenciálisan kockázatosabb eszközöket, például kriptovalutákat, mint az idősebb generáció – derül ki a Lightyear friss felméréséből.
részletek

Lassan kiürül a magyar gyermekvédelem

2024-12-18 14:03
A miniszterelnök szerint 2026 előtt nem lesz bérfejlesztés a szociális ágazatban. Egy gyermekvédelmis szerint a jelenlegi alacsony fizetések mellett egyáltalán nem lehet pótolni azokat, akik felmondanak, már érdeklődők sincsenek.
részletek

A nagyszülők közel fele egész évben spórol, hogy ajándékot tudjon venni az unokának

2024-12-18 14:02
Sok nagyszülő hitelt vesz fel az ünnepekre, de a nagyszülők harmada kevesebbet költ idén, mint tavaly.
részletek

Még a Fidesz-közeli agytröszt szerint is álom a kormány gazdasági előrejelzése

2024-12-18 14:02
Nem lesz jövőre 3,4 százalékos GDP-növekedés. Sőt még 2026-ban sem.
részletek

Eurostat: A magyarok élnek a legrosszabbul az egész EU-ban

2024-12-18 14:02
A háztartások fogyasztása alapján Magyarországon és Bulgáriában élnek legrosszabbul az emberek, az uniós átlag 70 százalékán. 2010-ben Magyarország még nem volt sereghajtó, ám azóta alig sikerült közeledni az uniós átlaghoz, miközben máshol gyorsan javult a helyzet.
részletek

Orbán Viktor Bulgáriába utazik, az orosz földgáz tranzitja is téma lehet

2024-12-18 14:02
A miniszterelnökkel nem, de az elnökkel és helyi szövetségesével várhatóan találkozik.
részletek

Podmaniczky park: Terézváros harcba száll a Lázár-terv ellen

2024-12-18 14:01
Terézváros változtatási tilalmat rendel el a tervezett Podmaniczky park területére, miután nem lát kellő garanciákat arra, hogy a Lázár-terv alapján a pályaudvarok felújítására becsalogatandó magántőke figyelembe veszi a kerület szempontjait.
részletek

Leminősítette Szlovákiát a Moody's

2024-12-17 05:02
Leminősítette Szlovákiát a Moody's Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
részletek

Leminősítette Franciaországot a Moody's

2024-12-17 05:02
Leminősítette Franciaországot a Moody's Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy jelentősen romlik a francia közfinanszírozási helyzet.
részletek

A NAV nem nyomoz a Budapest–Belgrád vasút sínei és a kövek miatt, mert a MÁV azt mondta, minden rendben van

2024-12-16 00:02
Hiába tett Hadházy Ákos feljelentést, azt állítva, hogy használt, kopott köveket és az 1980-as években gyártott síneket is használnak a Budapest–Belgrád vasútvonal építésén, a NAV nem indít nyomozást.
részletek